Labdarúgó vármegyei II. osztály Kelet csoport

2024.03.03. 21:08

„A pálya talaja miatt célfutballt kellett játszani”

A labdarúgó vármegyei II. osztály Kelet csoportjának 16. fordulójában hat találkozót rendeztek meg vasárnap.

Fotó: pixfly

Gönc VSE – Mádi FC      3-1 (0-0)

Gönc, 100 néző. V.: Tóth II T. (Vincze, Barnóczki).
Gönc: Jósvai – Délceg, Galajda (Kiss T.), Lehoczki, Molnár József (Rakaczki), Tóth B., Makovics, Bodnár (Molnár János), Szentpéteri (Szarka), Tahi (Csernyiczki), Konkoly (Veres). Edző: Spisák Róbert.
Mád: Czakó – Kuknyó, Simon, Rontó, Pajger, Varga K. (Vámosi), Czentnár, Tóth L., Jakab (Kovács), Juhász, Ruszkai. Technikai vezető: Farkas Milán.
G.: Molnár József, Lehoczki, Szarka, ill. Ruszkai.
Jók: Galajda, Makovics, Konkoly, ill. senki.
Spisák Róbert: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl egy szimpatikus ellenféllel szemben, nagyot kellett küzdeni a körülményekkel is. A csapat hozzáállása és akarata győzelmet ért. 
Farkas Milán: – A téli szünetről egy hosszabb felkészülést követően a 3-1-es vereség ellenére helyt tudtunk állni. A három gólt figyelmetlenségből és helyezkedési zavarok miatt nem sikerült kivédekezni. A hozzáállás az őszhöz képest előremutató. Dolgozunk és edzünk tovább, reménykedve a sikeres tavaszi szezonban. További sok sikert a Göncnek. Hajrá Mád!


Tiszaladány KSIE – Sátoraljaújhelyi TKSE  3-3 (1-1)

Tiszaladány, 100 néző. V.: Fülöp (Kiss, Porkoláb).
Tiszaladány: Farkas L. – Paczári Gy., Csillik (Szívós Z.), Minczér, Szükösdi, Szabó B., Bódi T., Juhász, Paczári T., Kassai (Szívós Gy.), Liszkai. Edző: Liszkai Attila.
Sátoraljaújhey: Dienes – Dandás, Emri (Nagy E.), Sárga (Fényes), Bartha (Besztercei), Barna, Dienes, Ónodi, Nagy M., Bandor (Balogh T.), Lukács. Edző: Nagy Zsolt Csaba.
G.: Szükösdi, Szabó B., Minczér (11-esből), ill. Barna (2), Dienes.
Jók: Minczér, ill. az egész csapat.
Liszkai Attila: – Tartalékos csapatommal gyenge idénykezdés, sajnos négy kezdőjátékost nem tudtunk pótolni. Jó volt a játékvezetés. 
Nagy Zsolt Csaba: – Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született, ha jobban kihasználjuk a helyzeteinket győzhettünk is volna. Gratulálok a Tiszaladány csapatának.


Taktaharkányi SE – Tokaj FC   1-2 (1-1)

Taktaharkány, 200 néző. V.: Rendek (Séra, dr. Pocsai).
Taktaharkány: Tiszai – Radics, Bokor, Horváth Á., Horváth A., Vadász E., Horváth G., Ötvös (Hisák), Tóth L., Vadász P. (Budai, Iván), Nagy V. Edző: Vojnár István.
Tokaj: Kotán – Csizmadia, Cseh A., Kovács M., Cseh K., Pásztor L. (Jaczenkó), Pásztor K., Posta, Molnár K. (Tamás), Cziczer, Plavuscsák (Kanczler). Edző: Juhász Zsolt.
G.: Nagy V. (11-esből), ill. Pásztor K. (2).
Jók: Horváth A., ill. senki.
Vojnár István: – Egy bajnokság megnyeréséhez való helyzet sem volt elég egyetlen mérkőzés megnyeréséhez...
Juhász Zsolt: – Gratulálok a csapatnak az elért eredményhez! Végre játszottunk, sokat volt nálunk a labda, tudtunk helyzeteket kialakítani és kihasználtunk belőlük kettőt, az ellenfél csak egyig jutott. Megérdemelten szereztük meg a három pontot.


Telkibánya – Szerencs   1-5 (1-3)

Telkibánya, 40 néző. V.: Szutorcsik Gy. (Hullár, Szutorcsik B.).
Telkibánya: Ambrus – Dózsa, Varga L. (Lakatos L., Szabó Z.), Juhász B., Korotki, Szabó B., Batyi, Balogh A., Szarka, Juhász, Balogh Sz. Edző: Sontra Béla.
Szerencs: Kristóf (Tóth M.) – Margitai, Spéder (Zimányi), Ternyik (Suller), Fazekas (Hajdú), Braun (Sohajda), Godzsák, Buri A., Berecz, Tímár (Kiss M.), Buri Sz. (Szabó Zs,) Edző: Nagy László.
G.: Balogh Sz., ill. Ternyik, Fazekas, Zimányi, Kiss M., Spéder.
Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat.
Szabóné Kiss Edit Beáta, elnök: –  Ha a helyzeteink felét berúgjuk, máshogy alakul a végeredmény. Sok sikert Szerencsnek.
Nagy László: – A pálya talaja miatt célfutballt kellett játszani, ami hellyel-közzel sikerült is. Gratulálok csapatomnak.


Karcsa – Garadna  2-3 (0-2) 

Karcsa, 80 néző. V.: Oscsenda (Skarupa, Szalontai).
Karcsa: Horváth Z. – Gyöngyösi, Egyed, Máté A., Pásztor, Váradi B. (Horváth G.), Lénárt S., Kovács M., Balla, Bodnár, Lakatos T. Edző: Kovács Dávid.
Garadna: Galyas - Sabján (Bujnoczki), Dudás, Szaniszló (Sóvári), Gregó, Kuszkó (Szabó M.), Mika, Molnár D., Csonka, Szabó M., Szakálos (Szabó N.). Edző: Berencsi László.
G.: Kovács M., Lénárt S., ill. Szakálos (2), Mika. 
Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat.
Kovács Martin csapatkapitány: – Gratulálok  a sportszerűen küzdő vendégcsapatnak, további sok sikert nekik. A csapat nevében őszinte részvétünket fejezzük ki Egyed Sándornak.
Berencsi László: – Nehezen indult a tavaszi szezon első mérkőzése, de úgy érzem jól helytálltunk. Győzelmünket csapattársunk kisfiának Norbikának ajánljuk. A továbbiakban sok sikert Karcsának.  


Erdőhorváti – Megyaszó  6-1 (4-1)

Erdőhorváti, 150 néző. V.: Kálló Zs. (Balázs M., Tirpák Zs.) 
Erdőhorváti: Gyöngyösi (Orosz Á.) – Orosz M., Orosz B., Fedor, Molnár M. (Buzsik), Dókus (Silling), Bacsi (Buzsik), Kazsimér, Czipf (Kovács), Vojtovics, Petró. Játékosedző: Kazsimér Bence.
Megyaszó: Ujj – Rozgonyi (Vadászi), Szilasi, Irhás (Balogh Zs.), Jaczkó (Bobik), Horváth Sz., Katona, Lovász, Barabás, Sikorszki, Molnár Á. Edző: Szilasi Milán.
G.: Petró (2), Orosz B., Silling, Vojtovics, Dokus, ill. Sikorszki. 
Jók: senki, ill. senki. 
Kazsimér Bence: – Megérdemelten győztünk egy sportszerű ellenféllel szemben. Jó volt a játékvezetés.
Szilasi Milán: – Az első 20 percben lerendeztük magunkat. Olyan hibákat követtünk el amelyeket óvodás szinten sem szabad. Gratulálok az ellenfélnek, mi pedig megpróbáljuk a tavasz hátralevő meccseiből kihozni a legtöbbet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!