Atlétika

2024.01.24. 11:00

Negyedikkel, 8,25-tel kezdte az évadot

Első 2024-es versenyén vett részt kedden este Tóth Anna, a DVTK atlétája.

A tavalyi, budapesti felnőtt világbajnokságot is megjárt versenyző a finnországi Tamperében állt startvonalra a „Tampere Indoor Meeting” elnevezésű fedettpályás Bronze Tour viadalon, mégpedig a hölgyek 60 méteres gátfutó számában, ahol 12 induló volt. A szervezők két előfutamot rendeztek, Tóth Anna az elsőben harmadik lett, 8,27 másodperces idővel, összességében a negyedik helyen kvalifikálta magát a 8 fős fináléba. A döntőben ugyanezt a pozíciót szerezte meg a 2003-as születésű magyar gátas, 8,25 mp-s idővel.

– Az év eleji itthoni edzések mellett Anna Nyíregyházán edzőtáborozott január 8. és 13. között, készült a fedettpályás idényre – mondta Tigyi József, edző. – Nem szoktunk a külső körülményekkel foglalkozni, de repülőgépe késése miatt nem a legoptimálisabb volt az útja, csak aznap délben ért a helyszínre. A döntőben, az utolsó gátba egy picikét beleakadt, egyensúlyt veszített, megbillent, ha ez nincs, körülbelül egy 8,20-as idő lehetett volna belőle. De nincs semmi probléma, biztos vagyok benne, hogy versenyről versenyre jobb lesz.

Tóth Anna a legközelebb a hét végi nyíregyházi nyílt fedettpályás versenyen szerepelhet, ám még az sem kizárt, hogy valamelyik külföldi megméretésen lehetőséget kap. A következő, már biztos határon túli versenye egyébként február 13-ra van ,,beírva", Szerbiában, a belgrádi Silver Tour viadal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!