2023.11.23. 11:02
Hibátlan európaiak csúcstalálkozója
A diósgyőri kosarasok káprázatos sorozata a jövő héten újabb állomáshoz érkezik.
Monika Grigalauskyte a gyermekével, és Aho Ninánal, a szurkolói szelfin, meccs után
Fotó: Árvai Károly
A női kosárlabda Euroligában a hatodik csoportmeccsét is megnyerte szerdán a DVTK Hun-Therm csapata. A piros-fehérek ezúttal a spanyol Valencia BC gárdáját nyomták le, 11 ponttal. Mindez azt jelenti, hogy a Diósgyőr száz százalékos teljesítménnyel áll az A-csoport 2. helyén, a szintén veretlen, Euroliga címvédő, török Fenerbahce mögött, rosszabb kosáraránnyal az éllovas mögé szorulva. Mivel az EL másik nyolc csapatos csoportjában nincs veretlen, és a legrangosabb kontinentális kupasorozatban a két makulátlan együttes a jövő héten szerdán, 18 órától, Miskolcon éppen egymás ellen játszik, szuper rangadó részesei lehetnek azok, akik kilátogatnak a DVTK Arénába.
A Völgyi Péter vezetőedző irányította piros-fehérek káprázatos évadot produkáltak eddig. Az Euroliga selejtezőjében az angol bajnokot búcsúztatták két meccsen (az egyetlen vereségüket a miskolci visszavágón szenvedték el, amikor 1 ponttal maradtak alul, de ennek már nem volt jelentősége), a bajnokságban eddig mind az öt mérkőzésüket megnyerték, az Euroliga csoportkörében pedig sorrendben a francia bajnokot, a Lyont idegenben, a spanyol kupagyőztest, a Zaragozát itthon, az olasz bajnokot, a Schiót vendégként, a lengyel aranyérmest, a Lublint szintén hazai környezetben, a román bajnoki címvédőt, a Sepsit idegenben fektették két vállra, a spanyol bajnokot, a Valenciát pedig Diósgyőrben múlták felül.
A fantasztikus sorozattal tulajdonképpen az Euroliga rájátszásának küszöbére jutott a Diósgyőr, és ha valamilyen óriási bravúrt bemutatva a jövő héten legyőznék a klasszis játékosokból álló Fenerbahcét, – azt a csapatot amelyik hazai pályán játszva a Valenciát 30, a Lyont 49, a Schiót 26, a Sepsit 47 ponttal verte, a Zaragozát idegenben 3, a Lublint vendégként 35 egységgel múlta felül – akkor gyakorlatilag biztosra vehető lenne, hogy a csoportjukban nem tudják elbukni a legjobb négy közé kerülésért zajló csatát, ami rájátszást, a legjobb nyolc közé jutást jelentené.
A női kosárlabda Euroliga A-csoport 6. fordulójának eredményei
DVTK Hun-Therm – Valencia BC (spanyol) 67-56 (20-12, 18-20, 14-9, 15-15)
Fenerbahce (török) – ACS Sepsi-SIC (romániai) 110-63 (34-13, 25-11, 31-22, 20-17)
Casademont Zaragoza (spanyol) – Beretta Famila Schio (olasz) 56-51 (6-21, 18-9, 21-10, 11-11)
Lyon DLC ASVEL Feminin (francia) – Polski Cukier AZS UMCS Lublin (lengyel) 73-72 (27-17, 10-21, 16-18, 20-16)