Labdarúgás

2023.08.07. 08:30

Kulcsárt kellemesen meglepte a DVTK

A diósgyőriek volt játékosa, a kövesdiek szakmai igazgatójának a meghívására nézte meg élőben a meccset.

Kulcsár Sándor, a diósgyőri stadion nyitómeccsén is látott már élőben megyei rangadót

Fotó: Magánarchívum

A szombati Mezőkövesd Zsóry FC – Diósgyőri VTK (2-4) NB I-es labdarúgó mérkőzés telt házhoz közeli érdeklődést váltott ki a drukkerek körében, de az biztos, hogy a kövesdi VIP lelátó csurig tele volt. A sok vendég között Kulcsár Sándor is feltűnt. A diósgyőriek korábbi kiváló játékosa, aki 1997 nyarától 1998 végégig volt az akkor DFC néven szerepelt piros-fehér együttes tagja, másfél éves miskolci időszaka alatt 49 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, és ezeken 22 gólt szerzett. A diósgyőri szurkolók korábbi kedvence nagyváradi otthonából ruccant át a meccsre.

– Tóth Lászlónak, a kövesdiek szakmai igazgatójának a meghívására voltam jelen a mérkőzésen, amit azért tudtam elfogadni, mert most egy kicsit több időm van a hétvégeken, mint néhány héttel korábban volt – mondta Kulcsár Sándor, majd így folytatta: – Egy éven át voltam a nagyváradi FC Bihor labdarúgócsapatának az elnöke, de június elején lemondtam. Hogy miért? Az előző évadban a román harmadosztályban szerepelt a csapat, és bár megnyertük a bajnokságot, de az osztályozón alulmaradtunk. Ezt követően egyeztettem a klub tulajdonosi körével, szerettem volna nagyobb támogatást a részükről, hogy az elért eredmény után, konkrét cél legyen a feljutás, mert az előző évadban nem volt az, de nem láttam ezen a téren az elhatározást, és úgy gondoltam, hogy inkább átadom a helyem valaki másnak. Ennek köszönhetően lett több időm, és jöttem el Mezőkövesdre, annak a cégnek a vezetőjével, Kiss Stephannal, akinek az autókozmetikai, autóipari vállalkozásának a romániai kirendeltségét vezetem.

A mérkőzésről

Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy miként látta a borsodi rangadót.

– Meglátásom szerint, igazból csak az első félidő kapcsán beszélhetünk a fociról, ekkor egy csapat létezett, játszott, és az a DVTK volt, védekezésben, támadásban egyaránt felülmúlták a Kövesdet – mondta Kulcsár Sándor. – A szervezett játékuk engem kellemesen meglepett, előzetesen azt gondoltam, hogy a Mezőkövesd az NB I-es múltjával tapasztaltabb csapat benyomását fogja kelteni. Ehhez képest a Diósgyőrben volt több, a fent elkezdett védekezésben, labdakihozatalban jeleskedtek, úgy éreztem, hogy akkor jutnak el az ellenfél kapujáig, amikor akarnak. Szereztek is két gólt, és ezen kívül voltak még helyzeteik, a Kövesd pedig kapura lövésig sem jutott el, és így a szünetben sima vendég győzelmet tippeltem. De az eső miatt nagyot változott a meccs.

A mérkőzés második feléről a következőket mondta a korábbi csatár:

– Sem játékosként, sem nézőként nem volt részem ekkora esőben, egy mérkőzés kapcsán, mint most. Nem is hittem benne, hogy folytatódni fog a meccs. A rendkívül sok csapadék megváltoztatta a játék képét, másodlagos szempont volt a foci, a küzdelem, a harc dominált, és ebben egész jól feljött a Kövesd. Mondtam is a velem egy társaságban lévőknek, hogy ha a DVTK nem szerzi meg a harmadik gólt, nagyon kemény hajrá elé néz, ugyanis sokkal többet mutatott a hazai együttes. Aztán jött a harmadik, és folytatódott a változatos mérkőzés, 1-3 után 2-3, majd 2-4, de a Diósgyőr sikere nem igazán forgott veszélyben, már csak azért sem, mert a bajnoki végére játszhatóvá vált a játéktér. A DVTK megérdemelt győzelmet aratott, és jó volt újra látni a csapatot, egy megnyert meccs után ünnepelni, egy olyan találkozót követően, amikor a piros-fehér drukkerek a hazai pálya hangulatát varázsolták a stadionba. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert sajnáltam Tóth Laci barátomat, ugyanis tudom, hogy mennyi energiát tesz bele, hogy Mezőkövesden, ebben a szép kisvárosban a csapat évről évre megőrizhesse NB I-es tagságát. De mivel a szívem csücske a DVTK, így jól esett, hogy láthattam a volt csapatom győzelmét.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában