NB II.

2023.08.18. 16:00

Ellenfelük Ferrarival közlekedik, ők nem azzal

Labdarúgó NB II, 5. forduló
Vasas FC – KolorCity Kazincbarcikai SC (Budapest, Illovszky-stadion szombat, 19.00)
Csábi József, a KBSC vezetőedzője: – Vannak ilyen meccsek, mint a szerdai, Siófok elleni volt. Jó volt az iram, mindkét csapat győzelemre tört, ez pozitívum. Erre készültünk, az történt, amire előzetesen gondoltunk. Vannak tanulságai a találkozónak, például az, hogy a vezetés megszerzése után pár perccel nem szabad olyan gólt kaptunk, mint amilyet kaptunk. Egy ilyen mérkőzést, előnyben le kell tudni hozni. A Siófok a 16-osig egyszer-egyszer kontrázott, ám nagy helyzetig nem jutottak, mert határozottan levédekeztük őket, a másodikban félidőben pedig egyértelműen jobbak voltunk. Nincs olyan, hogy minden a mi szánk íze szerint alakul, az eddig megszerzett 5 ponttal nem vagyok elégedett, de elégedetlen sem. Egy meccsre sem, így Vasashoz sem feltartott kézzel megyünk. A lehetőségeik másak, ők most Ferrarival közlekednek, mi nem azzal, de igyekszünk talpig nyomni a gázt az autónkban. Nem minden esetben az anyagiak döntik el egy focimeccs kimenetelét. Megpróbálunk a lehető legjobban sáfárkodni az erőforrásainkkal, felkészültünk, okos taktikus játék kell a részünkről, nem csak fizikai beleállás a találkozóba, hanem fej, gondolkodás is.
A KBSC-ben sérült Csatári és Csilus Á., valamint Szekszárdi T. pályára lépése is kérdéses.
A Barcika várható összeállítása:  Tóth B. – Ternován, Szekszárdi M., Heil – Papp M. – Csilus T., Ádám F., Szabó B., Süttő – Pinte, Pekár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában