Helyi sport

2023.07.01. 10:00

DVTK: a nyolcadik utas után Momo következhet

Az egyik nigériai próbázó megfelelt, a másik nem, újabb labdarúgó érkezhet az afrikai kontinensről.

A négy közül az egyik Momo

Fotó: AFP

A DVTK NB I-es labdarúgócsapat bejelentette a nigériai Godfrey Bitok Stephen szerződtetését. A 22 éves bal oldali védő a felkészülés kezdete óta a diósgyőriekkel tréningezett, és pályára lépett a szerdai, az NB III-as Putnok FC elleni első edzőmeccsen is. A piros-fehéreknél eltöltött szűk két hét alatt meggyőzte a szakvezetést arról, hogy lehet rá számítani, ezért szerződést kínáltak a fiatal futballistának, aki alá is írt a DVTK-hoz. A nigériai utánpótlás válogatott a lengyel Jagiellonia Białystok labdarúgójaként az előző idényben két klubban is kölcsönjátékosként szerepelt, előbb, ősszel a grúz Dinamo Tbilisinél mindössze 1 mérkőzésen lépett pályára, tavasszal, az orosz másodosztályban szereplő Volga Uljanovsk együttesénél pedig 7 bajnokin jutott szóhoz. 
Godfrey Bitok Stephen a nyolcadik utas, a nyári új igazolások kisbuszán, és pénteken a csapat után utazott az ausztriai edzőtáborba, így a kinti kontingensnek ő lett a 18. mezőnyjátékosa, a 4 kapus mellett. 
A DVTK-nál szintén próbajátékon szerepelt nigériai játékos, a 30 éves csatár, Eze Vincent Okeuhie – aki szintén az elejétől a csapattal készült – nem lesz a piros-fehérek labdarúgója, ugyanis sérülést szenvedett, és emiatt a Putnok FC elleni edzőmeccsen nem tudta megmutatni tudását. 

Momo
Honlapunk értesülése szerint Godfrey Bitok Stephen után újabb afrikai játékos csatlakozhat a diósgyőriekhez. Róla egyelőre annyit sikerült megtudtunk, hogy Momo néven emlegetik, várják Diósgyőrben, pontosabban az ausztriai edzőtáborban. Ha ez nem egy becenév, akkor a sok Momo nevű labdarúgó közül leginkább az alábbi négy játákos jöhet szóba, mint lehetséges érkező.
Momo Mbaye, a szenegáli, 25 éves középső védő, aki a spanyol Cádiz CF játékosa.
Momo Yansane, a guineai, 25 éves csatár, aki a moldovai FC Sheriff Tiraspol játékosa.
Momo Touré, a guineai, 21 éves csatár, aki az orosz Volga Uljanovsk játékosa.
Momo Cissé, a guineai, francia, 20 éves bal szélső, aki a német VfB Stuttgart játékosa.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában