Labdarúgó NB II., DVTK

2023.04.22. 08:00

A Mislenynek még soha nem lőtt gólt a DVTK

A piros-fehérek a hétfői 1-1 után, most a másik 1-1-es csapat ellen játszanak.

Hősies védekezésének (is) köszönhetően szerzett pontot Diósgyőrben a Misleny (fehérben)

Fotó: Bujdos Tibor

A labdarúgó NB II 33. fordulójában vasárnap 17 órától a HR-Rent Kozármisleny csapatának vendége lesz a Diósgyőri VTK csapata: a listavezető piros-fehérek a kiesés elől menekülő baranyaiak vendégei lesznek. A házigazda nagy menetelés közepette van, ugyanis az előző három bajnokijukat megnyerték, Márton Gábor vezetőedző irányításával, és négy mérkőzéses veretlenségi szériában vannak. Ez utóbbi sorozata a Diósgyőrnek már ötnél tart, győzelmi zsinórról pedig ,,csak” azért nem lehet beszélni a piros-fehérek esetében, mert a legutóbbi mérkőzésükön, a 90. percben gólt kaptak a Credobus-Mosonmagyaróvár vendégjátéka alkalmával, és így 1-1-re végeztek.

Ez volt a DVTK második döntetlenje ebben az évadban. Az első, szintén egy hazai 1-1 volt, tavaly október 30-án, és akkor is a hajrában, a 87. percben egyenlített ellenfelük, a HR-Rent Kozármisleny. Akik ellen, még nem szereztek gólt a diósgyőriek, ugyanis a két csapat egymás elleni eddigi egyetlen mérkőzésén, az egyik baranyai védő lábáról pattant a labda a mislenyi kapuba.

A HR-Rent-Kozármisleny háza táján bizakodó a hangulat, honlapjukon – arra utalva, hogy a diósgyőriek legutóbbi döntetlenje előtti három győzelmüket, a tabella második felébe tartozó ellenfelekkel szemben, csak hajrában tudták győzelemre hozni – ezt írták:

Ha a DVTK elmúlt fordulókbeli szereplését nézzük, akkor kijelenthető, hogy nem vagyunk esélytelenek. A Békéscsaba és a Dorog is nagyon közel volt a pontszerzéshez, a Mosonmagyaróvárnak pedig sikerült is az! Mivel a HR-Rent Kozármisleny a látottak alapján legalább olyan jó csapat, mint az említett 3 gárda, így bármi megtörténhet vasárnap Kozármislenyben!

Ünnepről nincs szó

A DVTK nem foglalkozik azzal, hogy akár már Mislenyben feljutást ünnepelhet, de csak ha nyer, és nem mellékesen ,,üldözői” közül az FC Ajka nem tud győzni a KolorCity Kazincbarcikai SC vendégeként.

– A tervek szerint készültünk a héten, átbeszéltük az előző meccset és természetesen kielemeztük a következő ellenfelünket is, tudjuk hol vannak a gyenge pontjaik – nyilatkozta Kuznyecov Szergej, a DVTK vezetőedzője, majd így folytatta: – A Kozármisleny lendületben van, az utolsó négy mérkőzéséből hármat megnyert, egyszer döntetlent játszott. Nemrég estek át egy edzőváltáson, sokkal direktebb lett a játékuk, veszélyes csapat. Nagyon kemény mérkőzésre számítok. Sűrű lesz a program, nyolc nap alatt három mérkőzésünk lesz, vasárnap éjszaka fogunk visszaérkezni Diósgyőrbe, és szerdán jön az újabb találkozó. Két napunk lesz készülni, ami nem túl sok, ezért ez most az egyik legfőbb feladat. Az előző minisorozatot összességében jól zártuk, remélem, hogy a mostani még jobban fog sikerülni.

A DVTK-nál Gera továbbra sem bevethető, a korábbi sérültek közül Viczián és Farkas D. már a csapattal edzett. A szakvezető szavai szerint Jurek viszont nem volt száz százalékos állapotban már a legutóbbi mérkőzésen sem, és egyelőre kérdéses, hogy elutazik-e Kozármislenybe.

Várható kezdő

A DVTK várható kezdőcsapata: Danilovic (Senkó) – Csirmaz, Szatmári, Bárdos, Bokros – Bényei (Koman), Holdampf, Lőrinczy – Könyves, Lukács D., Obounet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!