DVTK kosárlabda

2023.03.10. 20:08

Hideg víz jött a bronzéremre

Bebronzult a DVTK-Hun-Therm.

Fotó: Homoky György

Pénteken Sopronban megszerezte a bronzérmet a DVTK-Hun-Therm női kosárlabdacsapata a női Magyar Kupa négyes döntőjében. A Serco UNI Győr együttesét a negyedik negyedben lemosó, 74-51-es sikert elért gárda rögtön a meccs után átvehette a győzelemért járó bronzérmeket. Az éremátadó ünnepség ezen részét a diósgyőriek kérésére ,,szervezték ki” a döntő utáni programból, hogy azok, akik nem tudnak, nem akarnak maradni a fináléra, útnak indulhassanak haza.

Ez utóbbi azonban nem ment könnyen, gyorsan, ugyanis a DVTK-Hun-Therm csapatának öltözőjében, a zuhanyzóban csak hideg víz volt a meccs után. A rendező soproniak erre reagálva biztosítottak egy kisebb helyiséget, amelyben volt meleg víz, így a piros-fehérek kisebb, kétfős turnusokban, egymást váltva, lassan lettek útra készek.

A harmadik helyért három nap szünetet kaptak a játékosok, a következő edzésük kedden lesz, a legközelebbi meccset pedig két hét múlva, március 25-én játsszák, a bajnoki alapszakasz zárásán a Ludovika Csata vendégei lesznek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!