Megyei I.

2021.12.03. 15:00

Szereti a rendet, a fegyelmet

Az őszi szezon a cigándi csapatnak sikerült a legjobban a megyei I. osztályban.

Molnár István

Tizenhat őszi bajnoki találkozójából tizenhármat megnyert, hármat elveszített, és így 39 ponttal a megyei I. osztály élén áll a Cigánd SE labdarúgócsapata. A bodrogközieknél július 1-jével az a Szatmári Csaba lett a vezetőedző, aki játékosként több mint 300 meccset játszott az élvonalban.

Ott volt Atlantában

A Debreceni VSC csapatával három bajnoki aranyat, egy ezüstöt és két bronzot, a Magyar Kupában három aranyat és egy ezüstöt nyert. Tagja volt annak az olimpiai válogatottnak, amely 1996-ban kijutott az atlantai ötkarikás játékokra.

– Amikor nyáron Cigándra érkeztem, a vezetőség vázolta a célt, a bajnoki cím elérését, az NB III.-ba való feljutást – kezdte a 48 éves UEFA A licences szakember. – Örültem annak, hogy így kimondták az elvárást, nem szeretek vegetálni, van miért hajtani, küzdeni, edzeni, és mindez motiváló számomra és a csapat számára is. Nyilván emiatt van egy kis alapfeszültség, hiszen hozni kell a győzelmeket, a pontokat, de ezzel a téttel együtt kell élnünk. Nincs kifogás, hogy rossz a pálya, kicsi a pálya, esik az eső, csak egy dologra kell fókuszálni. Nekem, hajdúsági embernek azonban ismeretlen volt úgy a keret, mint a közeg, az itteni bajnokság, így ezeken a területeken folyamatosan tanultam, a felkészülés során ismerkedtem a játékosokkal, utána pedig a csapatokkal, az ellenfeleinkkel.

A szakvezető a győzelmek és a vereségek közül is kiemelte a számára legemlékezetesebbeket.

– Aszalót 12–1-re vertük, azon a találkozón szinte minden helyzetünket értékesítettük – nyilatkozta Szatmári Csaba. – Jó visszagondolni a 4–0-s borsodnádasdi győzelmünkre is, ahol nem egy biliárdasztalon fociztunk, de az volt talán a legjobb meccsünk. A vereségekben közös, hogy mindhárom fájó, közülük a felsőzsolcai 0–3 volt a legsimább: 25 perc emberhátrányban, két 11-es az ellenfélnek, a játékunkban egyáltalán nem volt benne a pontszerzés. Gesztelyen és Mezőkövesden, ha egy picivel okosabban futballozunk, legalább egy pontot megcsíphettünk volna.

Két-három igazolás

A bodrogköziek keretében van két olyan rutinos labdarúgó, Katona György és Luis Ramos, akik sok mindent megéltek már a pályán.

– Katona György meghatározó személyiség a pályán és azon kívül is, összefogja a srácokat – árulta el Szatmári Csaba. – Sajnos augusztusban megsérült, több mint egy hónapot kihagyott, ez rányomta a félévére a bélyegét, ráadásul az ősz vége felé rásérült erre a sérülésére. Ha ő rendben lesz, nagy segítség lesz a csapatnak. Ramosnak a térde fájt, összeszorított fogakkal csinálta az edzéseket, de szintén kihagyott meccseket. Amennyiben tavaszra a térde megfelelő állapotban lenne, a rutinjával még többet tudna segíteni.

A versenyfutásról, az előnyről és a tavaszról az alábbiakat mondta a CISE vezetőedzője.

– Törekedtünk arra, hogy ha lehet, akkor egy nyolc-kilenc pontos fórunk legyen, ami nem jött össze, de az öt pont is öt pont – hangsúlyozta Szatmári Csaba. – Nem dőltünk a kardunkba, ha kikaptunk, de azt sem értékeltük túl, ha nyertünk, igyekeztünk minden eredményt a helyén kezelni, és mindig megbeszéltük, hogy miben kell javulnunk. Szeretem a rendet és a fegyelmet, szerintem enélkül nem lehet eredményesen dolgozni. Remélem, hogy a tavaszra még jobban összekovácsolódunk és egy jó, szép második fél év elé nézünk. A télen szeretnénk erősíteni két-három emberrel, de ilyenkor nem könnyű, majd meglátjuk. A feljutás terén szóba kell hozni azt is, hogy van, lehet osztályozó is. Csak a bajnokság végén derül ugyanis ki, hogy az aranyérmesek közül kik akarnak feljutni, kik vállalják az osztályozót, és közülük kinek fogja majd a kezét a sors, és esetleg meccsek nélkül feljut. Ez, ilyen szempontból kiszámíthatatlan, azonban nekünk felkészültnek kell lennünk minden eshetőségre.

Teremtornán

A cigándiak még szerettek volna nagypályás edzőmeccseket vívni levezetésképpen, ezek azonban nem jöttek létre. Viszont a héten Leveleken, majd a jövő héten hazai környezetben szerepelnek teremtornán.

– Itt az a lényeg, hogy még mozgásban, játékban legyenek a srácok – közölte Szatmári Csaba. – Tudom, hogy sokuk fog ettől függetlenül is kispályázni a téli szünetben, ezt megengedtem, de mindenkit arra kértem, vigyázzon magára, kerülje el a sérülést. A záróvacsorát december 17-én tartjuk, és egy hónap szünet után, január 17-én kezdjük a téli, hathetes alapozást.

Őszintén kritikus

Szatmári Csaba fia, Szatmári Csaba is a megyében dolgozik, a DVTK NB II.-es csapatának a tagja: „Természetesen figyelem a csapat játékát, eredményeit, és ezen belül Csabiét is. A DVTK–Nyíregyháza meccset a helyszínen láttam, a többi mérkőzést pedig a közösségi médiában néztem meg. Nem kicsit vagyok a fiammal szemben kritikus, mindig őszintén, szépen, nyugodtan elmondom neki a véleményem. Szurkolok a Diósgyőrnek, hogy visszajusson az NB I.-be, hasonló a céljuk, mint nekünk Cigándon, csak más szinten.”


Cigándi gólok

12 gólos: Tóth Ádám

9 gólos: Kelemen Gergő

7 gólos: Juhász Martin

6 gólos: Szokolai Márk

2 gólos: Batta Gergő, Elek Ádám

1 gólos: Baráz Márkó, Binó Balázs, Luis Ramos, Matyi Zoltán, Katona György, Králik Mihály, Farkas Márton

A Mezőcsát elleni mérkőzést nem rendezték meg, a dél-borsodiak nem utaztak el, a cigándiak 3–0-val kapták meg a 3 pontot.

(A borítóképen: A cigándiak (sárga-feketében) állnak a megyei I. osztály élén)

Ezek is érdekelhetik