labdazsonglőr

2021.12.01. 16:00

Nagy sikert aratott az egyik megyei másodosztályú labdarúgó-mérkőzés különprogramja

Az őszi utolsó forduló keretében rendezett Szikszó – Izsófalva találkozón László Gyula labdazsonglőr tartott bemutatót, amiért ajándékot vehetett át Becánics Zsolttól, a hazaiak mindenesétől.

Kolodzey Tamás

Mint Messi és Ronaldo

– Az történt, hogy az egyik csapattársunk látta az interneten a Hajdúhadházra való László Gyula videóját és az egyik televízió műsorában is megnézte, hogy mit tud, erre csináltunk neki fellépési lehetőséget – mondta Becánics Zsolt. – Vendégünk betegségekkel bajlódik és nehéz körülmények között él. Nálunk a szünetben és a meccs végén adta elő mutatványait, amelyekről azt kell mondanom, hogy minden olyan trükköt tud, mint amit vagy amiket mondjuk Messi és Ronaldo előad – persze utóbbiak mindezt meccskörülmények között, ellenfeleik gyűrűjében teszik. László Gyula azt csinál a „pettyessel”, amit csak akar, dekázik és fejel, háttal és vállal, tarkóval és térddel is bármeddig szelídíti, az a lényeg, hogy a játékszert akár egy óráig is a levegőben tartja. Erre van adottsága és tehetsége, szóval nagyszerűen szórakoztatta a szurkolóinkat, produkcióját pedig klubunk márkás futballcipővel köszönte meg.

(A borítóképen: László Gyula labdazsonglőrt Becánics Zsolt ajándékozta meg)

Ezek is érdekelhetik