DVTK kosárlabda

2021.10.27. 12:00

Tulajdonképpen a továbbjutás a tét

Szerda délután Törökországban játszik nemzetközi kupameccset a diósgyőri női kosárlabdacsapat.

Berecz Csaba

Forrás: FIBA

A női kosárlabda-Európa-kupában szerdán 15.00-tól a török Orman Genclik együttesének vendége lesz Ankarában a Diósgyőri VTK csapata, az F csoport 3. fordulójában. A két együttes eddigi mindkét összecsapását megnyerte, és a csoportrangadón a százszázalékos teljesítmény megőrzéséért szállnak harcba a felek. A két gárda a tavalyi évadban is találkozott egymással a csoportkörben, akkor, 2021. január 22-én a török fővárosban megrendezett összecsapáson, a buborékos minitornán (amikor három csapat játszott egymás ellen egy-egy meccset a továbbjutást jelentő első két hely megszerzéséért) a piros-fehérek meglepetésre 93–82-re nyertek, és a házigazdákkal szemben továbbjutottak.

– Szép emlék az a meccs, de ez egy teljesen más mérkőzés lesz, ellenfelünk kerete és a miénk is változott – mondta Földi Attila, a DVTK szakvezetője. – A török csapat nevekben talán kevésbé tűnik erősnek a tavalyihoz képest, mégis jobban mutat. Az előző évadban sok volt a sztárjátékosuk, és kevés a csapatember, most az utóbbiban sokkal erősebbek. Jó külső játékosuk van az amerikai Danielle Robinson személyében. Az előző évadban is volt erős centerük, most ezt a szerepet a szintén amerikai Teaira McCowan tölti be, és náluk játszik még a francia 3x3 válogatott Soana Lucet is. Szóval más a csapatuk, kicsit más a játékuk is, annak ellenére, hogy az edzőjük ugyanaz.

Fenni a kést

Felvetettük a diósgyőri vezetőedzőnek, hogy az Ormannak van mire fennie a kést, hiszen a januári hazai vereségük biztos fájdalmas volt a számukra.

– Bizonyára nehezen emésztették meg a vereséget, mert rendezőként továbbjutási célokkal léptek pályára, és az, hogy kilenc hónapja mi ott nyertünk, egyfajta külön motivációt adhat számukra. Ha a tét most nem is akkora, mint volt, de ez is egy fontos meccs lesz, és minket az motivál, hogy megismételjük a korábbi bravúrt – mondta Földi Attila, aki arra a felvetésre, hogy a tét ezúttal gyakorlatilag a csoportból való továbbjutás kiharcolása, így folytatta: – Az biztos, hogy aki most nyer, gyakorlatilag továbbjutónak számít, annak ellenére, hogy a matematikai esély még meglesz arra, hogy lemaradjon az egyenes kieséses szakaszba kerülésről. A januári egy ki-ki meccs volt, emiatt nagyobb volt a tétje, a mostani mérkőzésnek még lesz visszavágója, a törökök is jönnek hozzánk. Szeretnénk a csoportból továbbjutni, ha lehet, minél jobb helyen, minél jobb mutatóval, és egy idegenbeli sikerrel nagyon jó helyzetbe kerülnénk.

A diósgyőri edzőnek szóba hoztuk azt is, hogy az egy hete keresztszalag-szakadást szenvedett szerb Bogicevic kiesése (a bedobó ebben az évadban már biztosan nem léphet pályára) miatt szűkebb rotációval lesznek kénytelenek játszani.

– Nagyon sajnálom őt, ami vele történt. Úgy érzem, hogy folyamatosan jött fel, az orosz Nika elleni meccsbe nagyon jól szállt be, és pont ekkor érte ez a balszerencse – mondta Földi Attila, aki arra a kérdésre, hogy van-e szó a játékos pótlásáról, így felelt: – Nézegetünk a játékospiacon, és ha találunk olyat, aki megfelelő, akkor azon leszünk, hogy szerződtessük. Nem egy játékost akarunk igazolni, hanem olyat, akinek a profilja számunkra megfelelő, aki beilleszthető a csapatba, és segíteni tud. Most egy picit szűkebb a piac, az év vége felé szokott több játékos elérhető lenni, lehet, hogy csak akkor jön el a mi időnk. Türelemmel kell lennünk ezen a téren, és ami fontosabb, a mostani meccsen is. A török csapat eddig a két Ek-meccse mellett csupán két bajnokit játszott, rajtunk a legutóbbi, a TFSE-MTK ellen megnyert bajnokin a fáradtság jelei mutatkoztak. Sajnos, vasárnap a csapat fizikálisan nem tudott megújulni a csütörtöki Ek-összecsapás után, kicsavartak voltak a kulcs­emberek. A keddi utazásos nap sem a mi malmunkra hajtja a vizet, és a mostani meccs egyik kérdése az, hogy milyen állapotban leszünk egy frissebb csapat ellen.


A női kosárlabda-Európa-kupa F csoport állása

1. Diósgyőri VTK 2 2 – 132-110 4

2. Orman Genclik 2 2 – 146-126 4

3. NIKA Syktyvkar 1 – 1 132-141 2

4. Ludovika-FCSM Csata 2 – 2 104-137 2

(A borítóképen: Törökországban szeretnének jó teljesítményt nyújtani a piros-fehérek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!