2021.03.13. 12:00
Megvan, hogy ki ellen kezdik majd a rájátszást
Az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata a PEAC-Pécs ellen meccsel a negyedöntőben.
Budapest 20210226 Kosárlabda 2021 nõk nõi Magyar kupa Mk elõdöntõ Peac Pécs Aluinvent DVTK Diósgyõr Fotó Földi Imre Nemzeti Sport Tijana ANdusics Chanel Mokango
Fotó: ÉM-archívum
A női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban csütörtök este rendezték meg az alapszakasz utolsó előtti mérkőzését, és a Ludovika-FCSM Csata – PEAC-Pécs (65–76) összecsapás után eldőlt, hogy az Aluinvent-DVTK csapata ki ellen játszik a rájátszásban, a március 23-án kezdődő, két nyert meccsig tartó negyeddöntőben.
Mivel a Ludovika-FCSM Csata vereséget szenvedett, így a diósgyőriek megőrizték 4. helyüket a tabellán, a PEAC-Pécs pedig az 5. helyre lépett előre, így utóbbi két gárda egymás ellen játszik majd a negyeddöntőben. És mivel az alapszakaszban a DVTK végzett előkelőbb helyen, így Miskolcon kezdődik a párharc, és ha a pécsi, második meccset követően sem válik ismertté a továbbjutó kiléte, akkor a harmadik, mindent eldöntő mérkőzést is Miskolcon rendezik meg.
Még előtte
Ám a bajnoki folytatás előtt még egy vagy két tétmérkőzés vár az Aluinvent-DVTK-ra, a nemzetközi porondon. A diósgyőriek ugyanis a jövő héten kedden 19.00-tól Valenciában, a Valencia Basket Club Sad ellen lépnek pályára az Európa-kupa nyolcaddöntőjében. A spanyolországi buborékos tornán (a pandémia miatt zárt csarnokban, zárt szálláshelyen, emelt szintű egészségügyi szabályok közepette) ez az egy mérkőzés dönt a továbbjutásról, és amelyik csapat ezt a meccset megnyerni, az két nappal később, vagyis a jövő héten csütörtökön 19.00-tól, ugyancsak a valenciai Font de Sant Lluís csarnokban, az Ek-negyeddöntőben, vagyis a négyes döntőbe jutásért sorra kerülő mérkőzésen a Spartak Moscow Region Vidnoje (orosz) – ESBVA Lille (francia) nyolcaddöntő győztesével csap össze.
Arra, hogy ez utóbbi meccsen is érdekelt legyen a DVTK, kevés az esély, részben azért, mert ellenfelük hazai környezetben játszik, részben pedig azért, mert a szakmai körökben a spanyol együttest mint lehetséges Európa-kupa-győztest emlegetik. Nem véletlenül.
A spanyol Valencia csapata a múlt hét végén rendezte meg a Spanyol Király Kupa négyes döntőjét, melyen ezüstérmet szerzett, azok után, hogy a vasárnapi döntőben 10 pontos (72–62) vereséget szenvedett az Euroligában a 8 közé jutott Spar Girona gárdájától. A Valencia a 16 csapatos spanyol bajnokságban eddig 25 mérkőzést játszott, és mindössze egy alkalommal szenvedett vereséget, november végén, hosszabbításos meccset követően két ponttal (71–69) maradtak alul – a szezonban a saját bajnokságán túl az Euroligában is veretlen – Perfumerias Avenida otthonában. A Valenciának ebben az évadban az említett két veresége van eddig, a lejátszott 31 tétmeccsükön, ugyanis az Európa-kupa csoportkörében hazai pályán játszva januárban előbb két belga, majd egy francia csapatot is két vállra fektettek, előbb 40 ponttal verték a Basket Hema együttesét (82–42), majd 31-gyel a Castors Braine csapatát (78–47), végül a Saint-Amand Hainaut Basket gárdájánál 21 ponttal bizonyultak jobbnak (71–50).
A keretükben a legutóbbi Európa-bajnokságon aranyérmes Spanyolország válogatottjából négyen is szerepelnek, az irányító Cristina Ouvina, a hátvéd, korábban Sopron Basketben is szerepelt Queralt Casas, a bedobó Maria Pina Tolosa és a center poszton játszó Laura Gil. Rajtuk kívül az irányító Leticia Romero is volt már tagja a spanyol válogatottnak, legutóbb a 2017-es Európa-bajnokságon aranyérmes csapatban szerepelt. A hazai játékosok mellett négy légióst foglalkoztat a Valencia, a német válogatott, a WNBA-ben a Los Angeles Sparksban játszó centert, Marie Gülichet, az ausztrál válogatott, hármas poszton szerepeltethető, a WNBA-ban, a New York Liberty gárdájánál öt szezont eltöltött Rebecca Allent, az amerikai, 4-5-ös poszton játszó Celeste Trahan-Davist, valamint a szintén belső posztokon használható litván válogatottat, Laura Juskaitét.
(A borítóképen: A baranyaiak lesznek Mokangóék (pirosban) riválisai a negyeddöntőben)
A női NB I. állása
1. Sopron Basket 22 22 – 1932–1221 44
2. Uni Győr Mély–Út 22 19 3 1819–1532 41
3. AKSC Szekszárd 22 18 4 1850–1527 40
4. Aluinvent-DVTK 22 13 9 1726–1590 35
5. PEAC-Pécs 22 12 10 1485–1437 34
6. Ludovika-FCSM Csata 22 12 10 1658–1608 34
7. Vasas Akadémia 22 9 13 1532–1672 31
8. TFSE-MTK 21 9 12 1569–1602 30
9. VBW CEKK Cegléd 22 9 13 1515–1528 31
10. ELTE-BEAC Újbuda 22 5 17 1546–1777 27
11. PINKK-Pécsi 424 22 3 19 1435–1792 25
12. Zalaegerszegi TE NKK 21 – 21 1206–1987 21
A 21. fordulóból elhalasztott Zalaegerszegi TE NKK – TFSE-MTK meccset tegnap játszották.