Diósgyőri VTK

2021.03.05. 23:24

Csak döntetlenre futotta

A sereghajtó DVTK egy pontot szerzett, és nem tudott rámenni a riválisai nyakára.

Berecz Csaba

A labdarúgó NB I 25. fordulójának nyitómérkőzésén, péntek este, a Diósgyőri VTK együttese az MTK Budapest gárdáját fogadta a Diósgyőri stadionban, vagyis: a kiesés elkerüléséért harcoló hazai gárda a dobogó elérésével kacérkodó fővárosi együttessel mérkőzött meg.

Egy és kettő

A Diósgyőri VTK kezdőcsapata csak egy helyen változott a kedden, a Ferencvárosi TC otthonában, elszenvedett 1-0-s vereség alkalmával pályára küldött tizenegyhez képest. A sárga lapok miatti eltiltását töltő Márkvárt kimaradt, viszont Suljic, aki legutóbb csere volt, most az első perctől élvezte edzője bizalmát. A DVTK szakvezetője, ha nagyon akart volna, akkor sem tudott jelentőset változtatni, ugyanis Polgár, Orosz D. és Danilovic mellett Molnár G. még mindig nem volt bevethető állapotban. Az előző meccset sérülés miatt kihagyni kénytelen Soldo és Marin ezúttal sem volt keretben, de Vanecek legalább a kispadra leülhetett.

Az MTK csapatának kezdőjében két változás történt a legutóbbi, a keddi, a Budapest Honvéd vendégeként 2-0-s előnyről 3-2-re elvesztett bajnokihoz képest: Balázs B.-nek és Csekének csak a kispadon jutott hely, helyettük Herrera, valamint Kata kapott bizalmat.

A pandémia miatti zárt kapus meccsen, az alacsony hőmérséklet (+2 Celsius fok) mellett, a külső körülmények között talán az volt az egyetlen pozitívum, hogy nem esett az eső.

Kapufa, helyzetek

A hazai gárda 4-2-3-1-ben állt fel, az MTK pedig 4-3-3-ban, és a meccs első percei fogáskereséssel teltek, de egyik csapat sem nagyon találta a másikkal szemben, hogy miként alakíthatna ki helyzetet. Két szabadrúgás volt az elején, ami ígéretesnek tűnt, de diósgyőri részről Hegedűs J. a sorfalba bombázott, a túloldalon pedig Varga R. balról érkező beadása elzúgott Perkovic feje előtt. Aztán a 15. percben többször is gólt szerezhetett volna a DVTK, előbb Suljic vette el a labdát Katától, és húzott be a 16-oson belülre, de lapos lövését Mijatovic kapus lábbal hárította. Az MTK ezzel nem szabadult fel, a büntetőterületen belül Kata és Darzic futott a lasztiért, utóbbi előbbinek a hátára mászott, de a diósgyőri csatár esése miatt nem ítélt 11-est Iványi játékvezető... A labda játékban maradt, és egy újabb hazai támadásból Ivanovski balról jól centerezte be a játékszert Drazicnak, ő azonban az ötösön nem tudta megszelídíteni, kapura, kapuba lőni a labdát. A 27. minutában oda-vissza volt egy-egy nagy lehetőség, előbb a DVTK veszélyeztetett, Grgic remek előre ívelése után a jobb oldalon kiugró Ivanovski lapos, rövid alsó sarokra tartó bombáját védte a fővárosiak kapusa, majd válaszként Schön balról befelé cselezte magát, aztán három hazai védő között, 12 méterről a bal kapufa tövét találta el. Nem sokkal később, egy diósgyőri sarokrúgást követően, Ivanovski talált a kapuba, de az oldalvonali asszisztens jelzése szerint lesről, így maradt a gól nélküli állás. A 35. percben ismét az MTK előtt adódott gólszerzési lehetőség egy gyors és pontos támadásuk során, a DVTK elcsúszó védekezése közepette, Miovski került ziccerbe, ám kaputól 12 méterre Malenicába bombázta a labdát, a kipattanót pedig Varga R. a bal kapufa mellé küldte. Az izgalmas első félidőt követően az esetleges döntés azonban a második játékrészre maradt.

Kapufa még

A szünetben egyik edző sem cserélt, és nem csak az összeállítások, hanem az is változatlan maradt, hogy a Diósgyőr volt kezdeményező szerepben, a fehér mezes vendégek pedig a labdaszerzés utáni gyors támadásépítésben hihettek. A játékrész első nagy helyzete az 58. percben a piros-fehérek előtt adódott. Hegedűs J. remekül előre lőtt labdáját Ivanovski 5 méterről, üresen fejelte a kapu mellé. Nem sokkal később Varga R. balról a kapu előterébe lőtt labdáját spárgázta ki a mezőnybe Malenica, majd pár másodperccel ezután Herrera balról érkező, középre tett labdáját Varga R. suhintotta kapura, a játékszer a felső lécről a gólvonal elé vágódott le, és végül a hazai védelem mentett. Ez felhozta a vendégeket, mezőnyfölénybe kerültek, de nem tartott túl sokáig, a DVTK összekapta magát, és a védekezésbeli határozottsággal visszaállították a korábbi ,,rendet”. A 72. percben a jobb oldalon rendre felfutó Grgic ezúttal nem egy jó beadással vetette magát észre, hanem helyzetbe került, ám 7 méterről a jobb alsó sarok mellé küldte a lasztit. A 77. percben az MTK az utolsó cserelehetőségeit is kihasználta, a hazaiaknál a támadójátékot segítendő Vanecek jöhetett, és jött is, miután Ivanovski a sokadik lehetőségéből sem tudott betalálni, az utolsó az volt, amikor közeli próbálkozásába egy védő belelépett. A hajrában Prosser cselezgetése után nagy löketet eresztett el, aminél Malenica bravúrja mentette meg a góltól a DVTK-t, majd Schön lőtt balról a kapu fölé, aztán újra Prosser lövését kellett hárítania a hazai hálóőrnek. A 93. percben Schön elfutását követően ismét az MTK előtt adódott nagy lehetőség, de ezt is remekül védte Malenica, így gól nélkül ért véget a meccs.

A két gólképtelen csapat közül a helyzetek száma, és a lövéspontosság (két kapufa) alapján az MTK valamivel közelebb járt a 3 pont megszerzéséhez. A Diósgyőr ezen az estén újabb lehetőséget szalasztott el a felzárkózásra, és ha csak riválisai (Budafok, Zalaegerszeg) nem járnak rosszabbul, akkor még nehezebb helyzetbe kerül, mint amilyenben a meccs előtt volt.

Diósgyőri VTK – MTK Budapest 0-0

Diósgyőr, zárt kapuk mögött. V.: Iványi (Buzás, Csatári; Vad II., Urbán).

Diósgyőri VTK: Malenica (7) – Grgic (6), Milovic (6), Hegedűs J. (6), Pikk (5) – Max (5), Zivulic (6) – Drazic (4), Suljic (5), Grozav (4) – Ivanovski (5). Vezetőedző: Zoran Zekic.

MTK Budapest: Mijatovic (6) – Ikenne-King (6), Perkovic (6), Nagy Zs. (6), Herrera (6) – Dimitrov (6), Kata (5), Mezei (5) – Varga R. (6), Miovski (5), Schön (6). Vezetőedző: Michael Boris.

Csere: Mezei helyett Cseke (5) az 58., Perkovic helyett Varju (-) a 67., Grozav helyett Roshi (-) a 69., Dimitrov helyett Bíró (-) a 77., Miovski helyett Prosser (-) a 77., Ivanovski helyett Vanecek (-) a 81., Suljic helyett Iszlai (-) a 91. percben.

Sárga lap: Herrera a 16., Ivanovski a 22., Perkovic az 54., Dimitrov az 56. percben.

Zoran Zekic: – Azt gondolom, hogy a meccs során voltak jó periódusaink, sok gólhelyzetet tudtunk kialakítani, de az utolsó 20 percben inkább a hibák domináltak. Sok rossz passzt adtunk a középpályán, és ezekből az MTK jól kontrázott. A helyzetkihasználáson javítanunk kell, a mi helyzetünkben nagy nyugalmat adna, ha betalálnánk döntetlen állásnál, de ez a nyugalom ma hiányzott. Sajnos, nem volt elég oldalfordítás, a kontrákat nem védekeztük le mindig jól. Az első félidővel elégedettebb vagyok, a másodikban Ivanovskinak volt két nagy helyzete, ezeket értékesíteni kellett volna, a végén már nem volt elég erőnk, hogy a támadásokat végigvigyük. Nehéz helyzetben vagyunk, de csak mi javíthatunk a pozíciónkon. Biztos vagyok benne, hogy az utolsó nyolc meccsen mindent meg fogunk tenni a klubért, a városért.

Michael Boris: – Egyértelmű volt már a meccs elején, hogy a DVTK nyerni akar, nagyon jól támadtak a mérkőzés első szakaszában. Mi 20 percig nem találtunk a hazaiak játéka ellen jó megoldást, aztán amikor ez valamennyire sikerült, akkor ellenfelünk hosszú labdákkal próbálkozott, nem csak Hegedűs J. révén. Fél óra után feljavult a játékunk, és Miovski gólt is szerezhetett volna. A második játékrészben jobban játszottunk, megvolt a lehetőségünk arra, hogy megszerezzük a három pontot, az utolsó 5 percben több nagy helyzetünk adódott, de ezek kimaradtak, így be kell érnünk a döntetlennel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában