Szavazás eredmény

2020.03.16. 10:11

Akár meg is nyerheti a Magyar Kupát a Zsóry FC

A Mezőkövesd Zsóry FC szépen meneten a labdarúgó Magyar Kupában.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Magyar Kupa nyolcaddöntő Mezőkövesd Zsóry FC-Kaposvári Rákóczi FC labdarúgó mérkőzés

Fotó: Vajda János

A fürdővárosiak bejutottak az elődöntőbe is, melyet előre láthatólag egy hónap múlva játszanak majd. Kézenfekvő volt hát megkérdeznünk olvasóinkat, szerintük van-e esélye a kövesdieknek elhozni a kupát.

A legtöbben (34%) úgy gondolják, hogy minden esélyük megvan rá, hiszen nagyon jól játszanak, és az elődöntőbe kerülés is szép eredmény.

28%-a a szavazóknak azonban pont az ellenkezőjét gondolja. A sorsolás alapján, ugyanis az áprilisi mérkőzésen a Fehérvár ellen lépnek pályára, akik jelenleg második helyen állnak az NB I. tabelláján, öt ponttal megelőzve a Mezőkövesdet. Szerintük nincs esélyük a Fehérvár ellen.

Ennél picit kevesebben vannak azok, akik nem tudják, mi lesz a végeredmény, ellenben drukkolnak a kövesdieknek, ők a szavazatok negyedével állnak a dobogó harmadik fokán.

Végül a legkevesebb szavazat arra az opcióra érkezett, hogy bár a sorsolás elég szerencsétlen lett, talán van remény arra, hogy végül a Zsóry FC emelje magasba a serleget.

Mindenesetre mi drukkolunk a fiúknak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!