Mezőkövesd Zsóry FC

2020.02.04. 13:00

Hat után kilencre ugorhatnak

Kedden késő esti munka vár a fürdővárosiak élvonalbeli labdarúgóira.

Kolodzey Tamás

Legutóbb a Budapest Honvéd ellen is nyertek a kövesdiek

Fotó: Gál Péter

A televíziós közvetítés miatt meglehetősen szokatlan időben, kedden 20 órakor kezdik a Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC mérkőzést, amelyet a 19. (hétközi) forduló keretében játszanak. A kisvárosi klub vezetői úgy döntöttek, hogy a szurkolókat ingyen engedik be, így talán azok is kilátogatnak a kövesdi stadionba, akik eredeti szándékuk szerint a képernyők előtt ülve akarták megtekinteni a találkozót.

Az esélyességről

A két csapat az eddigi két fordulóban ellentétes utat járt be. A hazaiak otthon gond nélkül, bár csak 1–0-ra verték a Kisvárdát, majd 2–1-re nyertek a Budapest Honvéd vendégeként is. A lila-fehérek viszont nagyon rosszul rajtoltak: 4–0-s vereséget szenvedtek a Debreceni VSC-től, utána pedig 1–0-ra maradtak alul a Mol Fehérvár FC-vel szemben vívott meccsükön, vagyis az idén még gólképtelenek. Amennyiben a statisztikából és a csapatok formájából indulunk ki, aligha lesz kétséges a pontok elosztása, persze nagy kérdés, hogy a kilencven perc igazolja-e a papírformát.

– Szó sincs toronymagas esélyességről, mert vannak, akik erről beszélnek – kezdte Kuttor Attila, a mezőkövesdiek vezetőedzője. – Ez a tétel egyszerűen nem igaz. Az újpestiek jó csapatokkal játszottak, fellépéseikben ugyanúgy benne volt az is, hogy nyernek, és ez a gondolatmenet ránk is igaz: mi szintén jó gárdákkal csatáztunk, és egyik meccsünkön sem mehettünk biztosra. Az Újpest „személyében” kemény és szervezett futballt játszó csapatról beszélünk, szóval nehéz mérkőzés vár ránk. Ami pedig azt a mondást illeti, hogy a megsebzett kant fogadjuk, meg sem hallottam, mert abból, hogy a lilák utolsó két találkozója úgy alakult, ahogyan, csak egy olyan dolog, amelyből semmiféle következtetést nem lehet levonni.

Egyedi felkészülés

A sárga-kékek szakvezetője – tekintettel a kedd esti szereplésükre – speciális felkészülési programot állított össze. A Budapest Honvéd elleni mérkőzést követő vasárnapra nem adott szabadnapot, délelőttre a Putnokot hívta edzőpartnernek és a hétfő délutánt is a fővárosiakra való hangolás jegyében alakította ki, a pihenést pedig szerdára ütemezte be.

– Némi humorral jegyzem meg, hogy mi mindig saját magunkhoz igazodunk a pályán kívül és belül is. Utóbbit úgy értem, hogy stílusunkon és felfogásunkon nem változtatunk, elveinkhez – ez úgy szól, hogy mindig és mindenki ellen nyerni akarunk – ragaszkodunk. Szóval megint a saját játékunkat adjuk elő, ebből a szempontból pedig másodlagos, hogy kit fogadunk. Ettől izgalmasabb tétel, hogy vajon milyen szellemben futballozik majd az Újpest. Azt gondolom, hogy a vendégcsapat tagjai nem fognak körömszakadtáig védekezni, hanem megpróbálnak dominálni, ez függetlenül a végeredményektől, sok meccsen sikerült is nekik, szóval bizonyosan ők sem fognak eltérni az általuk eddig mutatott produkciótól.

A hazaiaknál Szeles és Eperjesi sérült, ezért nem vehetik őket számításba.


A kezdőcsapat

A Mezőkövesd Zsóry FC várható kezdőcsapata: Szappanos – Farkas D., Guzmics, Nesterov, Vadnai – Cseri, Berecz Zs., Karnitsky, Besirovic – Zivzivadze, Nagy D.


A 19. forduló programja

Február 4., kedd

20.00: Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC

Február 5., szerda

18.00: Debreceni VSC – Mol Fehérvár FC

18.00: Zalaegerszegi TE FC – Kisvárda Master Good

18.00: Kaposvári Rákóczi FC – Paksi FC

18.00: Puskás Akadémia FC – Diósgyőri VTK

19.30: Ferencvárosi TC – Budapest Honvéd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!