VRCK

2019.12.16. 11:00

Megelőzték az alföldiek a sárga-kékeket

Idegenben lépett pályára vasárnap a Vegyész RC Kazincbarcika csapata.

Molnár István

Nagyot küzdöttek, de kikaptak

Forrás: Illusztráció/ÉM

A férfi röplabda NB I., alapszakasz, A-csoport, 10. fordulójában Kecskeméti RC – Vegyész RC Kazincbarcika összecsapást rendeztek vasárnap az alföldi városban. A mérkőzés előtt a vendégek álltak a csoport élén, 24 ponttal, míg a házigazdák a harmadikon, 22 egységgel, ami azt jelentette, hogy a KRC 3:0-s, vagy 3:1-es sikerrel előzhetett, azonban a borsodiak sem szerettek volna zsinórban második találkozójukon kikapni.

Két extra menet

A meccs első szettje 3-3-mal kezdődött, majd egy kis vezetést tudott összekaparni a házigazda, azok után, hogy egy-két blokkja hatásos volt (6-4). A VRCK azonban igyekezett hozni a megcsinálható poénokat (6-6), és az is elmondható volt, hogy nem minden nyitás végződött úgy, ahogyan azt a szerváló elképzelte (8-8). Ezután a Kecskemét kapta el a fonalat, és 13-10-nél kellett egy kis szünet a barcikaiaknak. Sok ütés után landolt pontosan a labda a Vegyész térfelén, leginkább középről, elsősorban ez vezetett a 17-13-as álláshoz. Olajozottabb volt a hazaiak röplabdája, és 19-15-nél újfent szükség volt a megbeszélésre. Blázsovicsék csinálgatták a maguk dolgát, pontokat is gyűjtögettek szorgalmasan, olyannyira, hogy 21-20-nál Dávid-edző intette magához legényeit. Maratoni lett a szett hajrája, Juhász jókat szervált, Toronyai és Braga is bejött rövid időre, esélye volt Páezéknek behúzni a nyitó felvonást, de 27-27 után ez Pestiéknek sikerült.

A második játszmát a KRC indította jobban (4-1), láthatóan kissé megfogta a Vegyészt az elveszített első menet. Persze a pályaválasztó is rontott, de sárga-kékek is felvették újra a fonalat, sőt... (6-7). Amikor pontosak voltak a fogadások, feladások, szép ütések születtek (10-10), majd 12-10-nél a Barcika szakvezetője kért ,,elbeszélgetést„. Megint egál lett az eredmény (13-13), és a továbbiakban is (16-16). 20-18-nál aprócska előnyt gründolt a KRC, ez fontos pillanat volt, kellett az időkérés. Kapaszkodott, egyenlített a VRCK (22-22), ezt Dávid Zoltán nem nézhette tétlenül. 24-23-nál ismét pontot hozott a Vegyész, aztán 24-25-nél megmondta Kardos-edző, mit kellene csinálni, de 25-25 lett. Megint izgalmas pillanatok voltak a parketten, és megint a házigazda volt szerencsésebb (29-27).

Mindössze tizenötöt

Nagyon kellett volna a szépítés, legalább két szett megnyerése az észak-borsodi alakulatnak ahhoz, hogy ne előzzön a Kecskemét – amely viszont egy játékra volt ugyanettől. 5-2-re megugrott a hazai alakulat, aztán tovább nyílt az olló (9-4), biztatnia kellett játékosait Marek Kardosnak. Pár felvillanásra futotta a bajnoki címvédőnek, így maradt Krupánszkiék előnye (12-7). Nagyjából ez volt a játszma menete az elkövetkezendőkben is, és 18-12-nél már ha nem is zsebben érezhette a mérkőzést a Kecskemét, de közel járt hozzá. 22-15-höz érve már csak percek kérdése volt a meccs vége, amely egy hosszú labdamenet, és hazai blokk után következett be (25-15). A Kecskemét ezzel megelőzte az addigi éllovast, akinek van még egy meccse az alapszakaszból, a korosztályos válogatott ellen.

Jegyzőkönyv: Kecskeméti RC – Vegyész RC Kazincbarcika 3:0 (27, 27, 15)

Kecskemét, 200 néző. V.: Ujházi, Adler.

Kecskemét: Vaiopoulos 9, Dobos 4, Pesti 19, Krupánszki 13, Deliu 2, Qepa 16. Csere: Deák (liberó), Szabó B. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez, Bibók 15, Juhász 8, Péter 4, Blázsovics 10, Árva 9. Csere: Vitko (liberó), Toronyai, Braga, Dudás, Csizmadia. Vezetőedző: Marek Kardos.

Dávid Zoltán: – Nehéz mérkőzés volt, amelyen végig koncentráltak tudtunk maradni. Azt a nagyon pici pluszt hiányoltam, hogyha valakit meg tudunk verni tízzel, akkor azt ki kell használni.

Marek Kardos: – Egy új játékrendszert próbáltunk ki, az első két szettben meg is volt a lehetőségünk a győzelemre, de nem éltünk vele, túl nagy nyomást helyeztünk buta hibáink miatt a támadókra. A harmadik játszmában már egyáltalán nem tudtunk koncentrálni, és az addig jellemző megfelelő hozzáállást is elveszítettük.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában