DVTK

2019.05.23. 16:00

DVTK: Profi szerződést kapott Korbély Kristóf

Profi szerződést kapott Korbély Kristóf, a DVTK saját nevelésű játékosa, aki az OTP Bank Liga utolsó fordulójában már első gólját is megszerezte a DVTK felnőtt csapatában.

Fotó: dvtk.eu

Korbély Kristóf borsodsziráki fiatalként Edelényben és Kazincbarcikán ismerkedett meg először a labdarúgással, majd 2012-ben Diósgyőrbe igazolt. Az elmúlt két esztendőben többnyire a DVTK tartalék és U19-es csapataiban kapott szerepet, majd a Paks ellen idén tavasszal Fernando Fernández bizalmat szavazott neki az NB I.-ben is. Ezt követően a Mezőkövesd elleni idegenbeli és a szezonzáró Újpest elleni hazai bajnokin is csereként lépett pályára. Utóbbi találkozón – kereken egy héttel a 19. születésnapja előtt – első labdaérintéséből megszerezte első élvonalbeli gólját is.

- Korbély Kristóf az egyik legtehetségesebb saját nevelésű játékosunk, aki már az NB I.-ben is bemutatkozott, sőt mindannyiunk nagy örömére vasárnap megszerezte az első gólját is. – mondta el Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – Támadó szellemű játékos, gyors és rendre jó döntéseket hoz. Szeretném kiemelni, hogy nem csak a pályán teljesít példaértékűen, hanem az iskolapadban is. Egy értelmes, intelligens fiatalember, aki ezekben a hetekben a Herman Ottó Gimnáziumban érettségizik és a Miskolci Egyetemen szeretné folytatni a tanulmányait. Ezért külön is büszkék vagyunk rá.

- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy profi szerződést kaphattam annál a klubnál, amelyben nevelkedtem, ugyanakkor nem dőlhetek hátra, tudom, hogy sokat kell dolgoznom azért, hogy a következő évadban is lehetőséget kapjak az első csapatnál – tette hozzá Korbély Kristóf. – Szeretném megköszönni az összes eddigi edzőmnek a belém fektetett munkáját és igyekszem majd mielőbb meghálálni a bizalmat.


Névjegy: Korbély Kristóf

Születési idő: 2000. május 26.

Születési hely: Miskolc

Poszt: támadó

Pályafutás

2018/2019 DVTK (NB I.) 3/1

2018/2019 DVTK tartalék (NB III.) 20/5

2018/2019 DVTK U19 6/3

2017/2018 DVTK tartalék (NB III.) 12/0

2017/2018 DVTK U19

2016/2017 DVTK U19, U17

2015/2016 DVTK U16

2014/2015 DVTK U15

2013/2014 DVTK U14

2012/2013 DVTK U13

2008-2012 Kazincbarcika utánpótlás

2006-2008 Edelény utánpótlás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában