Haydn-t, Brahms-t játszottak a szimfonikusok (fotókkal)

Műsoron J. Haydn: 102. (B-dúr) szimfónia; Brahms: B-dúr zongoraversenye volt. Vezényelt Thomas Herzog, a zongoránál Balog József játékát élvezhette a közönség.

Joseph Haydn (1732–1809) szimfóniatermésének záró szeletét – s egyben annak legjelentősebb mű-csoportját – a zeneszerző két angliai útjához kapcsolódó tizenkét, „londoni” jelzésű darab alkotja (No. 93–104.). Közülük féltucatnyi az első, míg a többi a második szigetországi tartózkodás során került ősbemutatóként az angol főváros közönsége elé, a 102. sorszámot viselő B-dúr szimfónia 1795. február 2-án. Tételei:

I. Largo – Vivace (B-dúrban);

II. Adagio (F-dúrban);

III. Menuetto: Allegro – Trio (B-dúrban);

IV. Finale: Presto (B-dúrban).

Johannes Brahms (1833–1897) bő fél évszázaddal a bécsi klasszikus mester Haydn halála után telepedett le Bécsben. Zenéjének azután is meghatározó jegyei maradtak az északnémet összetevők, művészetében mégis jelentős gazdagodást hozott magával az az újszerű élményegyüttes, ami hol magának a fővárosnak, hol pedig az onnan megtett utaknak volt köszönhető. Ide tartozik a bécsi kedélyesség és intimitás – a keringő világában szimbolikusan is testet öltve –, az osztrák táj élménye a hegyekkel, a karnyújtásnyira levő magyar kultúra és életszféra „egzotikus” bűvereje, s nem kevésbé az itáliai tapasztalatok tarka színpompája.

A B-dúr zongoraverseny a zeneszerző második zongoraversenye volt, az elsőhöz hasonló, sőt azt meg is haladó mértékű szimfonikus koncepcióval, amit már önmagában jelez a versenyműveknél ritka, négytételes szerkezet:

I. Allegro non troppo (B-dúrban);

II. Allegro appassionato (d-mollban);

III. Andante (B-dúrban);

IV. Allegretto grazioso (B-dúrban).