Képzőművészet

2023.04.23. 09:22

Kiállítás nyílt a 950 éves Tokaj festőjének munkáiból

Tokaj, illetve Tokaj-hegyalja festőjének, Tenkács Tibornak az alkotásaiból nyílt kiállítás a tokaji Bormúzeumban szombat délután.

SFL

A kiállítás egy pillanata a Bormúzeumban

Fotó: SFL

Az eseményen Posta György polgármester köszöntötte a megjelenteket, beszédében hangsúlyozva, hogy a 110 éve született művész, Szőnyi István nagyhírű, zebegényi festőiskolájának növendéke volt, ahol elsajátította azt a látásmódot, amelynek lényeges eleme a táj és az ember organikus egységének ábrázolása volt, ez pedig művészetének alapsajátossága maradt. 

Fotó: SFL

– Munkásságát díjak sora értékeli, kitüntetései között megtalálható a Munka Érdemrend Ezüst Fokozata, alkotásai közül több látható a Magyar Nemzeti Galériában, a bécsi Albertinában, a Nemzeti Szalonban, az Ernst Múzeumban, a Műcsarnokban, Miskolcon és természetesen Tokajban. Nincs olyan tokaji lakos – mondta Posta György – aki ne ismerné Tenkács Tibor nevét, aki rajongásig szerette a 950 éves várost.

A kiállítást Majoros Cecília művésztanár nyitotta meg, aki átfogóan jellemezte a Budapesten született és Tokajban elhunyt művész életét. Beszédében hangsúlyozta, Tenkács Tibor több művésztelep és alkotótábor munkájában és szervezésében vett részt, ezek közül a tokaji a legjelentősebb. Itt a Csutkai család önzetlen felajánlása révén, mint magánművésztelep kezdte meg működését, amelyet a városvezetés, a tokaji patrióták később anyagiakkal is támogatták több éven keresztül.

Fotó: SFL

A megnyitón jelen voltak Tenkács Tibor családtagjai, akik kellemes emlékek felidézésével adtak jó hangulatot a tárlat megnyitásának.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában