Születésnapján köszöntik Serfőző Simont Miskolcon

Október 24-én, hétfőn délután fél 6-kor a Feledy-házban (Miskolc, Deák tér 3.) Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költőt, írót ünneplik a Miskolciak az Avasért Alapítvány, a Herman Ottó Múzeum és a Múzsák Kertje Alapítvány szervezésében. A moderátor Kégl Ildikó író, közreműködik Fandl Ferenc színművész, Viola Barbara fuvolaművész és Balázs István előadóművész.

Serfőző Simonnal többször készítettünk interjút. A Kossuth-díja kapcsán például Hajdu Mariann kérdezte, egyebek között arról: mi a legfőbb műfaja. Idézzük a választ:

"A kritikusok, irodalomtörténészek elsősorban költőnek tartanak. Való igaz, legkedveltebb műfajom a vers. Van azonban, ami csak prózában mondható el: elbeszélésben, regényben, drámában. Azt szoktam mondani, a téma kiválasztja, melyik az a forma, amelyikben a legjobban érzi magát. Mostanában például Zagyvarékas hiedelemvilágának valamiféle feldolgozása foglalkoztat. Ez is egy olyan mélyrétege a magyar kultúrának, mint azok a népi imádságok, amelyeket Erdélyi Zsuzsanna tárt fel. Az ismeretlentől való valamikori félelmek máig bennünk élnek babonák formájában, naponta találkozni velük különböző kiszólásainkban, szokásokban."

Az életművét meghatározó élményekről pedig így vallott:

"Nyilvánvalóan az a tanyai miliő, amelyben 16 éves koromig éltem. Noha Szolnokra jártam iskolába, bejáró diák voltam első osztályos koromtól mindaddig, amíg Budapestre nem kerültem. Megismertem a tanyasi, falusi világot, a szántó-vető emberekét, krampácsolókét a vasúti sínek mellékén, a bejáró munkásokét, akikkel együtt utaztam reggel oda, este vissza, amikor 16 éves koromban Újpesten lettem segéd-, majd betanított munkás, megtudtam, milyen munkásszállásokon, albérletekben élni. Milyen a városi szegények sorsa, s az idegenségbe vetetteké, akik elkényszerültek a 60-as években a falukról, tanyákról az ipari városokba, mint én is Miskolcra. Ez az élettapasztalat az, amit fontosnak tartottam munkáimban megjeleníteni, azzal a szándékkal, hogy írásaimmal segítek rajtuk, sorsosaimon, ha csak annyival is, hogy életük, munkájuk ne merüljön feledésbe. Nyom maradjon utánuk".