A karcsai igazmondó mesélő

Első ízben akkor írtunk Pápai Istvánné karcsai mesemondóról, amikor tavaly nyáron, a Sátoraljaújhelyen rendezett tudományos tanácskozáson akadémikusok, s egy miniszterhelyettes előtt ugyanolyan természetes közvetlenséggel mesélt, mintha otthoni, jól ismert hallgatóihoz szólna. Nagy tekintélyű közönsége figyelmét úgy lekötötte színes, fordulatos előadásmódjával, ahogyan csak ritka tehetségű előadóművész képes rá. 

Ez, a most negyvenéves falusi asszony kifogyhatatlan népmese-forrás. Eleven cáfolata annak a szobatudósi előítéletnek, miszerint a civilizáció rohamos térhódítása szükségszerűen elsorvasztja a sajátos népművészeti kifejezési formákat, s korunkban már legfeljebb csak tallózni lehet a még begyűjtetlen régi értékeket. 

Az értékmentés nemes szándéka ösztönözte Nagy Géza karcsai tanárt, a Bodrogköz hivatott néprajzi kutatóját, hogy igyekezzék minél többet összegyűjteni szülőfaluja mesekincseiből. 

— Magam is azt tartottam, hogy jó mesélőt már csak öregek között lehet találni — emlékezik vissza vállalkozása kezdetére. — Azért szinte pótolhatatlan veszteségnek hittem, amikor 1965-ben meghalt, özv. Kovács Jánosné, akit Kar- csán mindenki a legjobb mesemondóként ismert, s már nem mondhatta szalagra meséit. Ekkor kezdtem azoktól érdeklődni, akik gyakran hallgatták az öregasszonyt. Így találkoztam a fiatal Pápai Istvánnéval. Azóta, öt év alatt 208 meséjét rögzítettem magnón, s jegyeztem le.

Tudományos felfedezésszámba megy, hogy seregnyi új mesetípus van ezek között, olyanok, amelyeknek egyetlen motívuma sem egyezik a Berze Nagy János Magyar népmese típusok című alapvető monográfiájában rendszerezettekkel. 

Honnét ered ez a gazdag forrás?

— Mikor még iskolások voltunk, sokat mesélt nekünk Kovács nánó, aki a legrégibb meséket tudta Karcsán — említi tisztelettel az első hagyományozót Pápai Istvánné. — Mikor meg már fonóházba jártunk (a községben egészen 1960-ig élt a társas fonás szokása!), nem múlott el este, hogy ne mesélt volna valaki. Én úgy voltam a mesével, hogyha valahol meghallottam egyet, másnap már én is el tudtam mondani. 

A történeti hűség úgy kívánja, hogy tegyük hozzá, amit még megtudtunk a helyi illetékesektől a szerény asszonyról, aki férjestől a Dózsa Tsz-ben dolgozik, s három gyermekét neveli odahaza: nemcsak a régi meséket őrzi híven emlékezete, hanem mesébe szőtte családja, s községe újkori krónikáját is. Magnetofonszalagok őrzik ezeket az új, eredeti hitelű meséket, amelyek segítenek abban, hogy a mindennapi valóságban is az emberi igazságérzet kerekedjék felül. 

Az igazmondó mesélő Pápai Istvánné most, az alkotmány ünnepén méltán kapta meg a népművészet mestere kitüntetést.