Az emlékezés nagymestere

Nyolcvanöt év, két kontinens, négy ország. Ferdinandy György író, aki az 1956-os forradalmat követően hagyta el szülővárosát, Budapestet, élete java részét a nyugati magyar emigráció tagjaként élte le.

Előbb Ausztrián át Franciaországba került, ahonnan 1964-ben ment el Puerto Ricóba – tanítani, az ottani állami egyetemen. Addigra, míg harminchat évvel később nyugdíjba nem vonult, már az egyik legismertebb magyar írónak számított, de könyvei francia és spanyol nyelven is megjelentek. (Franciaországban huszonévesen kezdett publikálni, rövidesen szépirodalmi könyvei jelentek meg, rangos díjakat kapott.)

Az idén nyolcvanöt éves író, aki Budapesten és Miamiban él, olyan szövegfolyamot hozott létre, amelyben életének, vándorlásainak emlékei jelennek meg.

Hiteles íróvá válni anyanyelven

Új kötete, a tavalyi év második felében megjelent Könyv a világ végén alig kétszáz oldalon villantja fel a nagyon szerethető, nagyon kalandos életút számtalan „fehérfoltját”.

A miskolci gyökerű Mészáros Márton újságíró, irodalmár szerkesztésében és utószójával a Magyar Napló Kiadónál megjelent kötet elsőként tizenhat elbeszélést, novellát mutat fel. Ferdinandy egyszerre szereplője és elbeszélője az írásoknak – az autofikciós írói eljárással létrehozott életművében a valóság és a fikció mindig is sok helyen találkozott.

A kötet első egysége jól szemlélteti a gyermekkor kezdeti szakaszait (Csini és Csuli, Apa, Vers egy kis artistalányhoz), a szülőkhöz és nagyszülőkhöz való kapcsolatokat (Apa, Látogatók), de számtalan írás szól az 1950-es évek sötét éveiben megélt tinédzserévekről is (Kegyetlen kamaszkor; Két szerelem).

A háborús nemzedékkel történő sorsközösség-vállalás mellett az emigránsélet és a kisebbségi lét határozza meg a könyvet.

A szikár hangú, olvasmányos prózák történetvázai, figurái ismertek lehetnek Ferdinandy mintegy ötven könyvet kitevő eddigi munkásságából, de az édesapa, a tragikus sorsú, katolikus zsidómentő főorvos, idősebb Ferdinandy György (Apa) vagy az emigrációt választó, nem túl barátságos nagy-nagybácsi, Ferdinandy Mihály (Don Miguel – Mihály bátyám) történész alakja ezúttal más fénytörésben jelenik meg.

„Amikor fél évszázados száműzetésemből hazatértem, a régi dolgaimból – a könyveimből és a fényképeimből – mutatóba sem akadt. Amíg csak egy sárga kartondobozban tíz rojtos füzetecskére nem akadtam” – jelenti ki a Fehér foltok (Eltanácsolásom története) című írásban. Ezek a dossziék, valamint a kiváló memóriája nélkülözhetetlen kapaszkodót biztosít neki az emlékkutatásban.

A Forgácsok címmel ellátott, második egység a szerző rövid publicisztikai írásokat és egy műfordítást fog közre. Ezek a sajtócélra készült szövegek a közéletről, az irodalmi berendezkedésekről, valamint személyes élményekről szólnak, köztük a trianoni békediktátumról, a koronavírus-járványról, a hazajutás nehézségeiről.

Az utolsó fejezet, a Dolgozatok mondja ki a könyv legfontosabb üzenetét: hiteles íróvá csak anyanyelvén válhat az ember.

(A borítóképen: A kötet borítója)