új harang

2020.12.28. 08:30

Moszkvából érkezik az új harang a Szent Miklós-templomba

A bejelentés a templom névadójának tiszteletére tartott szent liturgián történt.

Erdős József

Fotó: Erdős József

A keresztények egységét jelképezi az a harang, amelyet a Magyar Huszár és Hagyományőrző Szövetség, valamint a határokon túli orosz kozákok ajánlanak fel a tokaji Szent Miklós Ortodox Templomnak.

A bejelentés a templom név­adójának tiszteletére tartott szent liturgián történt, a szertartást vezető Tatárka Kirill atya az ünnepi alkalmon azt mondta, ez a felajánlás a magyar és az orosz nép közötti barátságot is jól mutatja.

Ezt egyébként rendszeresen ünneplik is Tokajban minden évben, amikor II. Rákóczi Ferenc fejedelem és Nagy Péter orosz cár barátsága előtt tisztelegnek a múzeumban. Az esemény idén a vírushelyzet miatt elmaradt, de a harang adományozásáról szóló szándéknyilatkozatot aláírták.

– Öröm, hogy itt lehetek ezen a szent helyen és aláírásommal igazolhatom a határon túli kozák közösség ajándékát. Ez a harang egyaránt jelképe a két ország közötti barátságnak, valamint az egész kereszténységnek – erősítette meg az elhangzottakat Eduard Anatoljevics Szokolov, az Orosz Kulturális Központ igazgatója, aki hozzátette a Moszkvában készülő harangon Szent Miklós és Szent István ábrázolása is megtalálható.

A Tokajban tartott eseményen Székely Tibor a Magyar Huszár és Hagyományőrző Szövetség elnöke köszönetét fejezte ki az orosz félnek. Azt mondta 2013-ban közösen a várossal és annak múzeumával, valamint Nagy Géza hagyományőrzővel elindítottak egy szép hagyományt, ami nélkül ez az alkalom sem jöhetett volna létre.

Már személyesen is

A liturgia végén tartott ünnepélyes aláíráshoz A. I. Vasziljenko, a Spanyol Királyság Kozákjainak atamánja online formában csatlakozott. Kiemelte, örül neki hogy az ő segítségükkel költözik új harang a tokaji templomba és bízik abban, hogy a jövő év májusára tervezett átadóünnepségen már személyesen is jelen lehet.

A Tokaji Szent Miklós Ortodox Templomot 230 éve szentelték fel, de csak pár éve lett újra az épület az egyházé. A teljes körű rekonstrukciót a következő évben tervezik, a kivitelező január 4-én kezdi el a munkálatokat.

(A borítóképen: A harang adományozásáról szóló szándéknyilatkozatot aláírták)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában