E-mailt gépelt be a százéves írógépbe

Szeptember 27-ig látható Homonna György képzőművész kiállítása a miskolci színészmúzeumban latinovits@ruttkai75_20 címmel. Latinovits Zoltán színésznek a szerelméhez, Ruttkai Évához írt egyik levelét dolgozza fel különleges módon. A tárlaton fontos szerepet kap a számmisztika.

A kiállítás egy korábbi díjhoz kötődik. Hogyan?

A Spanyolnátha művészeti folyóirat Vass Tibor főszerkesztésében kétévente rendez küldeményművészeti mail art bilennálét, és a legutóbbin, 2 éve én nyertem el a fődíjat. Önálló kiállítási lehetőség volt a díj, most jött el az ideje. Illetve márciusban lett volna, de akkor a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

Különleges a témája. Hogyan született?

Teljesen rám bízták, mi legyen. Ilyenkor elkezd az ember gondolkodni. Nagyon sok minden csapongott bennem, aztán a feleségem is ötletet adott, így arra jutottam, össze kell hozni a mail artot (Mi is az? – A mail art egy világszerte elterjedt kulturális mozgalom és művészeti ágazat, ami postai küldeményekre specializálódott. Úgy is nevezik, hogy postai művészet.) a festészetemmel és azzal, hogy a színészmúzeum a kiállítás helyszíne.

A kapocs Latinovits Zoltán lett, aki nekem nagy kedvencem, hiszen régen, amikor még mozigépész voltam, sok filmjét vetítettem. Latinovits és Ruttkai Éva: mindketten kötődnek Miskolchoz, itt ismerkedtek meg, a szerkezet így állt össze.

A kiállításon – mint az ön művészetében mindig – fontos szerep jut a számoknak. Beavat a részletekbe?

Leonardo da Vinci is állította, hogy az nem festő, aki egy kicsit nem matematikus, én pedig matematikatanár is vagyok. És igaz, ennek a kiállításnak a rendezésénél is érdekelt a számmisztika. Elkezdtem nézni az évszámokat, életkoraikat, találkozási időpontjaikat, és nagyon érdekes dolgok jöttek ki. A levelet 1975-ben írta a színész Ruttkai Évának, így én 1975-ös fotópapírra gépeltem egy írógéppel a szövegeket. A kiállítás alapja tehát a levél, amit 27 részre osztottam fel, hiszen Ruttkai (19)27-ben született. Ez a 27 rész 17 képen jelenik meg.

Az összetalálkozásukkor ugyanis, amikor Miskolcon játszották a Rómeót és Júliát, Ruttkai 33 éves, Latinovits 29 volt. Ha összeadom az éveik számjegyeit – 3+3+2+9 –, akkor 17 jön ki. Az első képen és az utolsón egyébként e-mail-­szerű a megjelenés, a köztes többin „csak” írógépelve, fotópapíron jelenik meg a levél.

Miért írógépen?

A fődíjat egy olyan munkámmal nyertem, amiben szintén szerepet kap az írógép, a feleségem pedig magyar–gyors- és gépíró szakos tanár. Minden mindennel összefügg. S mivel mail artról van szó, ezért fontos része kell hogy legyen a képeken a postához kötődő elemeknek. Mintha postán küldeném el, a képekre bélyegeket ragasztottam, pont annyit, ahányadik idézet olvasható az adott képen a levélből. A legtöbb bélyeg az utolsó képen van, a 17 képhez összesen 154 bélyeget használtam fel.

Miért épp ezt a levelet választotta ki a színészpár levelezéséből?

Nagyon sok és mély érzelem van benne. Csapongó és összetett, akárcsak a színészóriás volt, sok benne a kérdés, feltevés, kijelentés. Aki elolvassa,

az sokszor – volt egy ilyen a megnyitón is – a mostani, saját életére vonatkoztatja. Ez is az oka, hogy a kiállítás címében ott a 75 mellett a 20 is, azaz 2020, hiszen ezek a mondatok ma is aktuálisak sok emberi viszonyban. Sokáig titkos volt ez a levél, nem tudták, hogy létezik, én sem. Nyáry Krisztián írók-költők levelezéséről szóló kötetében találtam rá. A képen a levélen kívül sok elem a saját világomból ismétlődik, az aranyfüst lemez, a QR-kód, ami a mániám, és ami ­minden mail artos munkámban megvan.

Mire vezetnek a kódok?

Ugyanarra az idézetre a levélből, ami a képen van, azaz egyfajta megerősítés, hogy tényleg az van odaírva. A pecsét is fontos a mail artban. Próbáltam a színvilágot, illetve a formavilágot is úgy alakítani, hogy illeszkedjen ahhoz a szöveghez, amit idéztem, érzékeltetve, hogy talán erre is gondolhatott Latinovits. Nagyon érdekes, hogy a levélben megjelenik két szín. A kék és a sárga.

Ez a két szín dominál a képeken.

Így van. Egyik kedvenc együttesem a Republic, és van egy ilyen című számuk: Kék és narancssárga.

Említette, hogy az egyik néző azt mondta a megnyitón: a saját életére ismert a képeket nézve. Elárulta, miben?

Egy kedves volt tanítványom mondta. Úgy fogalmazott, hogy most ez a kiállítás hívta ide, Miskolcra, mert szerette volna látni, épp mit csinálok. Mesélte, vannak olyan mondatok, amiknél a szeme könnybe lábadt, úgy érzi, megszólították.

Önre is hatással volt a levél a képek készítésekor?

Két, általam nagyra becsült és tisztelt ember viszonyát próbáltam mai szemmel feldolgozni és értelmezni úgy, hogy adaptáljam a ma embere felé. Ha hagytam volna, hogy érzelmileg vigyen el a levél és idézetsor, lehet, nem tudom megfesteni a képeket. Próbáltam kívülről nézni, hogy érzelmileg ne hasson rám.

Muszáj ilyenkor kívül maradni?

Nem tudom. Ez picit olyan, mint amikor fiatal koromban portrét rajzoltam az utcán. Mögöttem beszéltek néha a rajzomról, de egyiket se vettem komolyan, azt se aki dicsérte, azt sem, aki szidta. Egyet kellett tennem, hitelesen megrajzolni a portrét, nem volt szabad figyelembe venni, ki mit mond, mert elrontom a rajzot. Itt is valami ilyesmi volt, a saját érzelmet nem lehet belevinni. Nem könnyű.

A megnyitóhoz egy különös performance is tartozott. Ennek is volt jelentése?

A megnyitó előtt elkezdtem gépelni, de erről nem szóltam senkinek, még a családomnak sem. Egyszer csak a várakozó vendégek észrevették, és felmerülhetett, ez talán a megnyitó része. Gépelek, gépelek, csend. Majd felmutatok egy QR-kódot, de nem történik semmi. Gépelek tovább, majd felállok, újra felmutatok egy QR-kódot, a nézők azt hitték, talán le kell olvasniuk. De semmi. Aztán harmadszor is, s akkor megcsörren a telefon. Tudni kell, hogy csak rövid gépelést terveztem, aztán az első QR-kód felmutatása után már csörögni kellett volna a telefonomnak, így beszéltem meg egy egyébként festőművész volt tanítványommal. Igen ám, de ő a megnyitó előtt kiment a sörözőbe, és elfelejtkezett a feladatról. Mire eszébe jutottam, kicsit hosszabbra nyúlt a performance-rész. A nézők utólag azt mondják, nem tűnt fel, de hogy én mit éltem át közben... Sokszor az élet a legnagyobb rendező.

S mit mondott a telefonba?

Hogy most gépeltem be az e-mailt. A 100 éves írógépbe.

Tetszhetett a közönségnek: összeért a múlt és a jelen.

Igen. Aztán a megnyitó végén – Vass Tibor és Mikita Gábor, a színészmúzeum vezetője mondott beszédet – sok-sok QR-kódot dobtam papírokon a közönség közé, mindegyik más és más idézetre mutat a levélből. Kérdés, hat-e az olvasójára. Önnek is hoztam egyet, találomra. Hogy melyik részt kapja? Ezt is az élet rendezte.

Névjegy

Homonna György képzőművész

1957-ben született Tornyospálcán.

1981-ben a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajz–matematika szakán szerezte első diplomáját.

1988-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán.

Jelenleg az Avasi Gimnázium rajztanára, az iskola rajztagozatának vezetője.

(A borítóképen: Homonna György mellett a tárlat plakátja, amint jól megfér együtt az írógép és a QR-kód)