rendhagyó tanóra

2020.01.28. 12:30

Mit akar a művészet?

Érteni szeretné? A Miskolci Galéria most ebben is segít.

Szirtes János és feLugossy László a miskolci kiállítást nyitó performanszon

Fotó: Ádám János

Rendhagyó tanóra lesz a Miskolci Galériában február 1-én, most szombaton délelőtt 10 órától.

Nem is annyira elvont

Balázs Kata művészettörténész, a feLugossy László, efZámbó István és Szirtes János munkáit bemutató Pontos, mint az atomóra című tárlat kurátora a szervezőkkel együtt elsősorban a vizuális kultúrával foglalkozó szakembereket, tanárokat, oktatókat invitálja, de szeretettel vár mindenkit, akit érdekelhet, hogyan segítheti az avantgárd elemeinek befogadását egy-egy vizuális kód feloldása, mit lehet kezdeni egy performansszal, miről szól a ’80-as évek alternatív zenéje, hogy kerülhetünk közelebb egy-egy videómunkához. Hogyan tudjuk mindezt közvetíteni a mai fiatalok felé, mennyire határozta meg a tartalmakat az a korszak, érvényesek-e ezek még ma is? Ha igen, mi a titkuk? Lehet, hogy az avantgárd nem is annyira elvont?

A rendhagyó kezdeményezés nemcsak általában segít eljutni a közönségnek művekig, de további, ritkán látható művészeti csemegével is szolgál: aznap délután 1-kor, ugyanitt levetítik feLugossy László Önuralom című, 1988-ban készült hatvanperces kísérleti filmjét.

„Ez a film nem is film. Ez egy koan. Még jó, hogy nem mindenhol csöpög a zsírtól és a zen buddhizmustól, de akkor is mást jelentene, ha nem így volna. Kellett némi önuralom az elkészítéséhez, és kell némi önuralom a befogadásához” – olvashatjuk a Balázs Béla Stúdió katalógusában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában