2024.09.11. 12:35
Hangszerek tárlata a Matyó Múzeumban
Béres János Kossuth-díjas furulyaművész hangszergyűjteményét bemutató kiállítás nyílt a Matyó Múzeumban.
A kiállítás december végéig látogatható
Forrás: Mezőkövesd honlapja
A kiállítás megnyitóján Agócsné Halász Andrea, a múzeum vezetője felidézte Béres Jánoshoz kapcsolódó emlékeit, illetve bemutatta a furulyaművész mezőkövesdi tevékenységét, népdalgyűjtési munkáját.
„A mezőkövesdieknek két nagy kincsesládájuk van. Az egyik a gyógyvizük, a másik a népi kultúrájuk. Ebből világszínvonalon lehet produkálni, de azt hiszem, erkölcsileg még inkább. A népi kultúrát nagyon meg kell becsülni, de tovább is kell adni azt a fiataloknak. Hiszen ennek nincs vége, ez folytatni kell. Igaz, hogy átalakulhat, lehet ilyen is, olyan is. Valami kis változáson mindig keresztül esik. Hogy lehet ezt használni? Elsősorban úgy, hogy ápolására nagy gondot kell fordítani. Fontos, hogy a közösség együtt, egy célért kell, hogy küzdjön. Ehhez a városvezetésnek is hozzá kell járulnia. Szebb jövőt akkor lát egy helyi közösség, ha van egy jól működő zeneiskolája. Hiszen a hagyományőrzés első feladata az, hogy az ifjúságot meg kell tanítani a népművészet elemeire, akár a táncról, a képzőművészetről, akár a zenéről beszélünk” – idézte fel a múzeumvezető Béres János 2002-es gondolatait.
A kiállítás december végéig látogatható.