2024.09.20. 15:00
„Köszönjük, hogy vigyáznak ránk!” Háromszáz pogácsát sütött a gátakon dolgozóknak a sütimester
Az árvíz miatt rengetegen küzdenek azért éjt-nappallá téve, hogy megvédjék a lakosságot és javaikat. Van, aki nem tud segíteni nekik a zsákolásban, de az ellátásukat a szívén viseli.
A kép illusztráció!
Forrás: Shutterstock
Rég nem látott árvíz érte el hazánkat. A Duna várhatóan a hétvégén tetőzik, ám a víz nem fog egy-két perc alatt visszavonulni, továbbra is szükség lesz az önkéntesek és a hivatásos katasztrófavédők munkájára, akik megfeszített tempóban dolgoznak. Felállítják a mobilgátakat, zsákolják a homokot és építik a falakat, hogy megvédjék a partmenti épületeket, vendéglőket, házakat – írja a Mindmegette.
A nehéz munkát végzők örülnek minden apró segítségnek, így a finom falatoknak is. Az alsógödi önkéntes tűzoltóság felhívását a Mindmegette sütimestere, Farkasinszki Ildikó is olvasta, aki gödiként úgy érezte, hogy segítenie kell.
A Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület számára, a gátakon dolgozó embereknek 300 darab juhtúrós pogácsát sütött, amit reggel át is adott az önkénteseknek.
A homokzsákolásban most nem tudtam részt venni, de juhtúrós pogácsát tudok sütni. 300 db készült az árvízi védekezésben részt vevő katonáknak, tűzoltóknak, katasztrófavédelmiseknek, civileknek. Köszönjük, hogy vigyáznak ránk!
– írta Ildikó.
Bulvár-celeb
- Ez a legfrissebb, amit tudni lehet Sallai Nóra állapotáról
- Pár percen múlik évente 2000 magyar nő élete
- Halálos csók: ritka betegségben szenved egy fiatal nő
- Micsoda örömhír! Gáspár Laci nagypapa lesz
- Szarvas Andi elárulta, kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt