Miskolc

2019.11.09. 08:00

A cimbalom választotta őt

Prima Primissima díjra jelölték a világhírű miskolci származású cimbalomművészt.

Detzky Anna

Váratlanul érte, de örömmel és hálával fogadta a jelölést Balogh Kálmán zenész, aki bár nemzetközi hírnévre tett szert, mégsem teljesen csak önmagának, hanem ahogy mondta, egy kicsit isteni beavatkozásnak is tekinti, hogy sikeres lett. A szavazás során ugyanebben a kategóriában a nádudvari Fazekas dinasztia, valamint a Téka Alapítvány tagjai lesznek a kihívói.

Családi gyökerek

– Teljesen meglepődtem, amikor megtudtam, hogy Prima Primissima díjra jelöltek népművészet és közművelődés kategóriában. Nagyon örülök neki, rengetegen gratulálnak, amiért szintén hálás vagyok. November 6-án pedig majd izgalommal várom a szavazatokat. Talán annak tudható be a sikerem, hogy foglalkoztat a többszínűség és a többrétűség. A zenéhez családi indíttatást, tehetséget, a sikerhez pedig isteni segítséget is kaptam. Ráadásul a cimbalom különleges hangszer, mindenre képes, én pedig nyitott vagyok sokféle műfajra és más népek zenéjére is – osztotta meg érzéseit a művész.

Szülővárosa volt az a hely, ahol kinyílt számára a világ, és azokkal a tanáraival találkozott, akik megadták számára a kezdőlökést.

– Nagyon sokat kaptam Miskolctól, hiszen ott nőttem fel. Ötéves koromban költöztünk a Selyemrétre. A közeli vendéglőben muzsikált az egyik bátyám, Balogh Gyula prímás. Sokszor láthattam élőben a zenekarát, ami már korán megfogott. Akkor még két­esélyes volt, hogy fűtésszerelő mester édesapám nyomdokain szakmát tanulok, vagy zenész leszek. 14 éves koromban meglátogattam Budapesten Balogh Elemér nagybátyámat, aki fantasztikus cimbalmos volt, és nagyon megtetszett a hangszere. Később fölvettek a Bartók Béla konzervatóriumba és Gerencsér Ferencnél tanulhattam. Közben a szüleimmel a Huba utcába költöztünk egy kertes házba. Édesapám minden pénteken Budapestre vitt, hogy Szöllős Beatrixhoz járhassak cimbalmozni. Aztán az Avasi Táncegyüttes zenekarának lettem a tagja.

1977-ben nővéremmel a fővárosba költöztem, fölvettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. Megalakult Gipsy Cimbalom Band zenekarom, és végzés után Budapesten, az országban és külföldön is elindultak a turnéim – mesélte Balogh Kálmán.

Nyitottságát adja tovább

A cimbalomművész számára a koncertezés mellett pedagógus hivatása is fontos.

– A hangversenyek révén nagy rutint szereztem a pódiumon. Szerdán például 60. születésnapom alkalmából adtam koncertet a Zeneakadémián. Szerencsésnek gondolom magam, mivel aktív zeneművész vagyok a mai napig, de nem felejtettem el azokat a problémákat, amelyekkel mint fiatal kerültem szembe. Ma azok a zenészek tudnak érvényesülni, akik több műfajban otthonosan mozognak, ezért egyfajta nyitottságot próbálok átadni a diákjaimnak és azt, hogy folyamatos fejlődésre törekedjenek. Népicimbalom-iskolámban egykori tanítványommal, Szabó Dániellel közösen ezen munkálkodunk – mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában