gasztrofesztivál

2019.07.12. 12:00

Gomba és vadak Makkoshotykán

Gomba- és vadfesztivált tartottak Makkoshotykán.

Bánhegyi Gábor

Zempléni gombászok bemutatója

Fotó: Bánhegyi Gábor

Zemplénben a gombászok szinte külön kasztot képeznek, és még azon belül is akadnak, akik féltékenyen őrzik tuti lelőhelyeiket. Pedig abból akad bőven a Long-erdőtől Háromhuta környékén át egészen fel a Hegyközben Hollóházáig.

Gombások

Ebből a felsorolásból Makkoshotyka sem maradhat ki, ahol hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a gomba- és vadfesztivált. Méghozzá a focipályán, ahol sajnos csapat már nincs, így nem is kell gyakran a pálya egyik természetes szélét alkotó patakból kihalászni a labdát.

Persze mondható, hogy egy újabb település, amelyik feliratkozott az egymásba érő fesztiválok listájára, amiben egyrészt van egy kis igazság.

Másrészt pedig adja magát a helyzet – mondja Kántor Ferenc, Makkoshotyka polgármestere. – Makkoshotyka a hegyek és az erdők ölelésében található. Régebben a hotykaiakat Gombásoknak becézték, hiszen a környékünkön sok a gomba, többen egészítették ki a jövedelmüket a gombák gyűjtéséből és értékesítéséből. Vadak is találhatók a környékünkön, ezért gondoltunk arra, rendezünk egy fesztivált, ha már ilyen adottságokkal rendelkezünk.

A megnyitón dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője többek között elmondta, ez a fesztivál is az egyik jele annak, hogy Makkoshoty­ka nyit az ország és a világ felé. Miután ez az első ilyen fesztivál, ezért nem várható el, hogy rögtön a figyelem központjába kerüljön, de a település és a környék méltó arra, hogy helyet adjon egy ilyen rendezvénynek.

Nyolc csapat

A hotykai fesztiválon természetesen főzőversenyt is rendeztek, amelyen összesen nyolc csapat indult. A feladat nem volt egyszerű, de nagyon bonyolult sem. Minden csapatnak kellett egy vad-, egy gombaételt készíteni, valamint egy olyat, amelyben a vadhús és a gomba együtt szerepelt. A fesztivál látogatói pedig kóstolójegyeket vehettek, amelyért bármely csapat ételét megkóstolhatták.

Aki pedig nem a főzőverseny miatt látogatott el a fesztiválra, a kulturális programokon érezhette jól magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában