Programkínálat

2024.05.25. 10:00

Szabadidőparkkal kapcsolódhatnak ki Sajószögeden (fotók)

A sajószögedi művelődési ház zsúfolásig telt termében tartották a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz „Élhető települések” című pályázati felhívásban finanszírozást nyert Közösségi, kulturális és sportolási célú Szabadidő Park fejlesztése Sajószögeden és Gelejen ünnepélyes projektátadóját.

Gárdonyi Edina

A sajószögedi rendezvényen

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

A település polgármestere, dr. Gulyás Mihály köszöntő beszédében kiemelte, hogy egy közösséget képviselni egyszerre hálás és embert próbáló feladat. Rávilágított arra, hogy az egész közösség komfortérzetét növelő beruházások valósultak meg. Kiemelte, hogy a fejlesztések egymásra épülve segítik elő a település fejlődését, és felsorolta a közelmúlt néhány fontos beruházását, mint például a bölcsőde építése, az óvoda bővítése, valamint az általános iskola energetikai korszerűsítése. A polgármester elmondta, hogy a fejlesztés nem magától értetődő, hanem együttműködés eredménye, és célja egy komfortosabb és élhetőbb település megteremtése. Örömét fejezte ki, hogy a gyönyörű park nemcsak kikapcsolódási lehetőséget nyújt, hanem méltó helyszíne lett a település rendezvényeinek is.

Számtalan lehetőség a szabadidőparkban

Személyes történetet osztott meg dr. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese: „A mai projekt különösen közel áll a szívemhez. Amikor tíz éve édesapámnak besegítettünk az öccseimmel a szerencsi csokifesztivál népszerűsítésében, a testvéreim beöltöztek Gombóc Artúrnak, én pedig a színpadon beszéltem a programokról, pontosan ezen a helyen, ahol a Szabadidőpark létesült.” Elmondta, hogy legközelebb a kisfiával fog ide visszajönni, mert hihetetlen, mennyi lehetőség van a parkban, kezdve a modern játszótérrel vagy a nagyobbaknak, akár felnőtteknek is kikapcsolódást nyújtó teqball asztallal. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztések mögött álló emberek a legfontosabbak, hiszen minden fejlesztés célja, hogy a helyiek életminőségén javítson. Az idősek megbecsülése mellett nagyon fontos üzenet, hogy Sajószöged lakossága növekedni tud, helyben tudja tartani a fiatalokat. Kiemelte, hogy a Magyarországi Falumegújítási Díjat egyetlen településként nyerte el Sajószöged Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből, és a díj és az új szabadidőpark is közös összefogás eredménye, amely a helyi közösség életminőségét hivatott javítani. Végül felhívta a figyelmet a projektátadó utáni színházi előadásra. Nagyszerűnek tartja a vármegyei önkormányzat ezen kezdeményezését, hiszen az ilyen közösségi programok feltöltik az embereket. 

 Dr. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese. Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Sereghajtóból az ország egyik gazdasági motorja lett vármegyénk

Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy egy közösség ünnepelni jött össze a szabadidőpark átadása alkalmából. A vármegyei közgyűlés döntése alapján a település több mint 500 millió forint támogatást kapott az elmúlt időszakban a település fejlesztésére. A fejlesztésekre szánt összegek felhasználásával kapcsolatban elmondta, hogy a fejlesztési időszak kezdetekor összehívták a vármegyei polgármestereket kis csoportos formában, akik elmondhatták, hogy a helyi igények alapján milyen fejlesztéseket terveztek megvalósítani, a kormány támogatásait ezek alapján osztották fel. „Tudom, hogy vármegyénk a legszebb az országban: 358 település, gyógyvíz, hegy, folyó, minden a rendelkezésünkre áll, csak ki kell használni” - hangsúlyozta. Céljuk, hogy 2030-ra a népességet megtartó, dinamikusan fejlődő vármegyében éljünk. Kiemeli, hogy sereghajtóból az ország egyik gazdasági motorja lett Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, ami az itt megvalósult fejlesztéseknek köszönhető. Végül elmondta, hogy a vármegyei közgyűlés színházi előadás-sorozata hatalmas sikernek örvend, fontos, hogy élvezzük a kultúrát és a minőségi időt. A Körúti Színház két év alatt 103 felnőtt és 35 gyermekeknek szóló előadással szerepelt a vármegye településein és mindenhonnan pozitív visszajelzések érkeznek.

Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke. Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában