Szombati megmérettetés

2024.05.25. 18:47

Zöld pólós városjárók lepték el a miskolci belvárost (fotók)

Az Itthon Miskolcon Egyesület által alapított Szeretem Miskolcot mozgalom 15. alkalommal várta a vármegyeszékhely lakóit játékos városjárásra, melynek központi témája az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színház volt.

Gárdonyi Edina

Háromszáznál is többen vettek részt a játékos vetélkedőn

Fotó: Gárdonyi Edina

„Hatvan csapat nevezett, de vannak olyanok, akik jelezték, hogy megbetegedtek, és öt fő helyett négy fővel vesznek részt a játékban, szóval közel háromszázan mérték össze erejüket a mai kulturális társasjátékban” – mondta el a boon.hu kérdésére Fedor Vilmos, az Itthon Miskolcon Egyesület alapítója, a játék ötletgazdája.

Fotó: Gárdonyi Edina

A Tudomány és Technika Háza (TTH) nemcsak a bázis helyszínt biztosította, hanem a színes pólókat is. „Három éve vállaltuk az esemény támogatását és öröm látni a zöld székeken a sok színes pólós embert” – vezette fel a rendezvényt dr. Hajdú László, a TTH tulajdonosa.

A város ereje a közösségben rejlik

„Azt, hogy mennyi csoda van Miskolcon – akár épített értékek, híres szülöttek, legendák, érdekességek – nem lehet tankönyvekből megismerni. Csak személyesen lehet felfedezni, milyen gazdag a városunk nemcsak természeti szépségekben, hanem kultúrájában és történeteiben is” – köszöntötte a Városjárás csapatait Veres Pál polgármester. Hangsúlyozta, hogy a város ereje a közösségben rejlik.

Több helyszínen megfordultak a játékosok

A Tudomány és Technika Háza nemcsak bázispontként, hanem az egyik helyszínként is szerepelt, ahol régi színházi plakátokat kellett elemezni a csapatoknak. „Csak érdekességképpen mondom, hogy 1960-ból is van plakát, az Ilyen nagy szerelem című darabról, ami arról nevezetes, hogy Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán ennek a kapcsán találkoztak” – ismertette Fedor Vilmos, milyen különlegeségekkel találkozhattak a résztvevők. 

Plakátokat (is) terveztek

A II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban az öt fős csapatokból három főnek a következő színházi évad három új bemutatójának – Lúdas Matyi, Csókos asszony és A pók hálójában – plakátjait kellett megtervezniük. A Miskolci Nemzeti Színházban három helyszín várta a városjárókat olyan játékmesterekkel, mint Seres Ildikó, Fandl Ferenc, Rózsa Krisztián és Lajos András, a teátrum színművészei. A Színészmúzeum is helyszíne volt a játéknak, itt Mikita Gábor igazgató várta a csapatokat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában