Hangverseny

2024.05.24. 12:00

Megihleti őket is a szép zene

A kamarazenei koncerten a vakok és gyengénlátók is közelebb kerültek a komolyzenéhez.

Édes Richárd

20240523 Miskolc Kamarakoncert a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületében. Fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország

Flach Antal csembalóművész és zenetanár tanítványaival már több koncertet tartott a vak és gyengénlátó közönségnek, akik nagyon fogékonyak a komolyzenére. 

Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke szerint régi hagyomány, hogy az egyesület igyekszik elősegíteni a látássérültek kultúrához való hozzáférését. 

Sok zongorista teljesen vakon ad színvonalas műsort

„A Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium diákjai mindig lelkesen jönnek hozzánk Flach Antal tanár úr vezetésével. A nyár eleji vizsga előtt ez egy remek fellépési lehetőség a gyerekeknek élesben, mert közönség előtt játszhatnak” - beszélt a koncert zenészeiről Barnóczki Gábor.

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke a barokk időszakát és a klasszicista stílust szereti a legjobban, elsősorban Bach, Händel és Vivaldi zenéjét. Emellett szinte minden zenét örömmel hallgat a világ komolyzenei repertoárjából. 

Braille-írással is lehetséges kottákat megjeleníteni. Barnóczki Gábor szerint a látássérültek körében népszerű a Braille-kotta: 

„Sok zongorista játszik teljesen vakon. Rengeteg bárzongorista zenélt évtizedeken keresztül bárokban vagy hotelekben, szálláshelyeken vagy éttermekben. Közülük többen Braille-kotta segítségével tanultak meg zenélni, mások meg teljes mértékben hallás útján. A Braille-kotta rendkívül fontos szerepet játszik a látássérültek zenei fejlesztésében, a zenei tudásuk megszerzésében”.

A közelgő nyár köré szerveződtek a koncert dallamai

A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium diákjai szerepeltek a koncerten. Flach Antal csembalóművész és zenetanár kiemelte: a rendezvénynek már régi hagyománya van a látássérültek körében. Tanítványaival közel 15 éve jönnek a vakok- és gyengénlátók szervezetéhez, és mindig jó hangulatú koncertet adnak a közönségnek. A műsort a zenetanár a gyermekek vizsgadarabjaiból állítja össze. Túlnyomórészt a fuvolisták szerepelnek, Flach Antal zongorán szokta kísérni őket. Ezúttal egy zongorista növendék is jött a zenetanárral, aki nosztalgikus Frédéric Chopin-keringőt játszott a közönségnek. 

„A műsor számos korszakot fogott át a barokktól a 20. századi romantikus darabokig. A mai koncert egy Nyárváró tematika köré szerveződött. A legfrissebb és leginkább nyárias hangulatú alkotás egy női zeneszerző kompozíciója volt. A francia Cecile Chaminade concertinója egy kedvelt, mutatós darab, és a gyermekek a Bach-család szerzeményeit is játszották. Apa és két fia egyaránt megjelent a mai koncerten. Így a közönségnek lehetősége nyílt megfigyelni, hogy az apai örökség hogyan nyilvánul meg a gyermekei tehetségében” – mondta a zenetanár. 

A koncerten versenyműtételek is szerepeltek, hiszen a felvételin a diákok ebből is játszanak. 

 

Egy hölgy verset mondott a zene hatására

Flach Antalnak nagyon szép emlékei vannak a vakok és gyengénlátóknál tartott koncertekről. A zenetanár szerint a közönség tagjai mindig lelkesek és örömmel hallgatják, mit mesél a zeneművekről és a zeneszerzőkről, hiszen egyszerre kapnak zenei és kulturális élményt.

Egy alkalommal a koncertműsoruk után az egyik hölgyet annyira megérintették a zenei hangulatok, hogy eszébe jutott egy témához kapcsolódó vers. Felállt, és elszavalta a költeményt, ami életre szóló élmény volt Flach Antal számára.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában