Lemezbemutató

2024.05.25. 09:06

Koncertet ad Miskolcon szombat este László Evelin

Újabb mérföldkő a miskolci énekesnő karrierjében.

László Evelin megnyerte a Dal 2024 versenyt, most első lemezének turnéja kezdődik

Megnyerte a Dal 2024 versenyt az idén a miskolci László Evelin. Most  újabb mérföldkőhöz érkezett pályafutása, az első lemezének bemutatójához. A koncert szombat este lesz 9-től a miskolci Helynekemben, ez lesz a Bolyongó című turné legelső állomása. 

Izgatottság

- Úgy várom már a szombat estét! Teljes csapattal az oldalamon, - saját zenekarommal mutathatom be első lemezemet, a Bolyongót szülővárosomban, Miskolcon, a Helynekemben. Nagy mérföldkő ez az életemben, hiszen nemcsak az album megjelenésnek örvendhetek. Nemrég nyerhettem meg a DAL 2024  versenyt, aminek köszönhetően a Legényes lett az év dala. Nyilván ez a szerzemény sem maradhat ki a játszott dalok listájából.  Boldog lennék, ha együtt énekelné velünk a közönség is! Habár a Bolyongó már egy ideje elérhető az online térben, de élőben zenekarral együtt játszva egészen különleges hangulatú lesz. Számos ötlet és dal született már a győzelem óta, - készül a következő lemez anyaga is a berlini stúdióban, szóval, lesz néhány újdonság is, amit eddig még sehol nem hallhatott a közönség korábban, - először itt Miskolcon fogjuk játszani őket. Mindig nagyon izgalmas egy-egy koncertre, eseményre való készülés, de ez a szombati most más lesz. Azt hiszem ezzel veheti kezdetét a lemezbemutató turném, és az sem véletlen, hogy Miskolcot választottam első állomásnak, én is itt születtem, innen indult el minden fontos zenei dolog az életemben, így egyértelmű volt számomra az is, hogy itt kezdjük meg "Bolyongós" utunkat – fejtette ki portálunk kérdésére válaszként László Evelin.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában