Locsolkodó

Mi nem locsolunk és nem is locsolkodunk. Már egy jó ideje. Egy emlékkép viszont erősen él bennem. Tizenéves voltam, kiterjedt baráti körrel, miskolci kertvárosi környezetben. Vártuk nagyon húsvéthétfőt én és a barátnőim is. Felöltöztünk szép ruhába és finom tálakat készítettünk anyukáink segítségével: volt rajta sonka, zöldség, tojás és minden földi jó és még időben beszereztük a csokitojásokat is. Szüleink voltak olyan jó fejek, hogy ezen a napon sürgős dolguk akadt. Mi pedig izgatottan vártuk. A Fiúkat! Közben telefonon értekeztünk, így megtudhattuk, hogy merre járnak éppen. Egyszer csak csengettek és ott álltak Ők! Öten, tízen szép ruhába felöltözve, az aktualizált locsolóverssel készülve.
Miattunk jöttek, kedvesek voltak és viccesek. Öntötték a kölnit ruhánkra hajunkra, majd elfogadták a meghívásunkat és bókoltak, udvaroltak ahogy még soha. A nap végén háromszor kellett hajat mosni mire a „illatfelhő” oszladozni kezdett de nem bántam, mert egy teljes napig igazi körülrajongott nőnek érezhettem magam.