Siker

2024.04.27. 16:35

Letették az egészségház alapkövét Kesznyétenben

A közvilágítás korszerűsítésével jelentős energiamegtakarítást értek el a dél-borsodi településen.

Boon.hu

Fejlesztések sorát hajtották végre az utóbbi években Kesznyétenben

Fotó: BOON

Kesznyéten önkormányzata a Helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése című felhívás keretében közel 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert egy új egészségház kialakítására. 

LOFI4104
Dr. Koncz Zsófia is részt vett a kesznyéteni alapkőletételen
Fotó: MW

Az „Egészségház építése Kesznyéten Községben” című projekt célja megfelelően felszerelt és korszerű háziorvosi és védőnői szolgálat kialakítása az infrastruktúra és az eszközpark fejlesztése által. 

A bölcsődétől a községházáig

A szombati projekt nyitó rendezvény és alapkőletételen részt vett dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője és Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke. 

Banne-dr-Gal-Boglarka-15-aj
Bánné dr. Gál Boglárka
Fotó: MW

Kecső Imre polgármester az ünnepség alkalmából összegezte az idén megvalósult illetve induló fejlesztéseket. A családi bölcsőde bővítése 140 millió forintba került melynek révén már 23 gyermek ellátásáról tudnak gondoskodni. Jelentős önerő felhasználásával energetikailag korszerűsítették a községházát. Összességében mintegy 100 millió forintból belterületi közutak fejlesztésére, közlekedésbiztonsági és zöldinfrastruktúra fejlesztés valósulhat meg. A közvilágítás korszerűsítésével pedig jelentős energiamegtakarítást értek el – tudtuk meg. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában