boon.hu video

2024.02.27. 20:00

Ezt tervezik a Tokaji Fesztiválkatlan mellé (fotókkal, videóval)

Az egyedülálló tokaji projekt terve évek óta ismert. A háború közbeszólt, de a kormány tavaly zöld lámpát adott a folytatásra.

Szaniszló Bálint

Valami készül, tervek vannak a Tokaji Fesztiválkatlannal kapcsolatban

Fotó: Bujdos Tibor

Még tavaly nyáron jelent meg a kormányhatározat a Magyar Közlönyben: 2300 méter hosszúságú libegő épülhet Tokajban, és - ezzel párhuzamosan - a Kopasz-hegyi tévétorony is megújulhat. A kormány határozatban nyilvánította ki tehát a szándékát, hogy egyetért a Kopasz-hegyi tévétorony, valamint a zárt kabinos libegő projektek előkészítésével és megvalósításával.  

Ilyesmivé alakulhat a Kopasz-hegyi tévétorony
Fotó: MW

A kormány azt is eldöntötte, hogy a beruházás előkészítője és megvalósítója 2023. szeptember 1-jétől kezdve az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Régóta tervezték 

A tokaji libegő projekt ötlete egyébként régebbről ismert: része volt a kormány által 2020-ban elfogadott Tokaj-Zemplén Fejlesztési Programnak. Sőt, még 2022 elején a program megvalósításáért felelős Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. a közbeszerzési pályázatot is kiírta a tervezésére.  

Az akkori dokumentumokból lehetett elsőként megtudni, hogy egy Magyarországon egyedülálló, zárt kabinos, négy évszakos libegő épülhet meg, amely a Kopasz-hegy lábától, változatos domborzati adottságokkal rendelkező nyomvonalon közlekedik majd a hegy tetejéig.  

A Fesztiválkatlantól indulva 

A köznyelven libegőnek titulált zárt kabinos felvonó alsó kiinduló állomását a város Bodrogkeresztúr irányába eső végében lévő Tokaji Fesztiválkatlan területére képzelték el, a felső érkezési pontja pedig a Kopasz-hegyi tévétoronynál lesz.  

Maga a tévétorony egyénként  már csak azért is felújításra szorul, mert az 1960-as években épült objektum kifejezetten népszerű kirándulóhely még úgy is, hogy korábban lezárták, és jelenleg nem lehet látogatni. Az épületnek új funkciót adnának, és kiállítóteret, kiszolgálóegységeket alakítanának ki benne, illetve egy ötven méter magas panorámaliftet is beüzemelnének, hogy megkönnyítsék a kiváló panorámát nyújtó kilátópont megközelítését. 

A Tokaji Fesztiválkatlanban a libegő kiindulási pontját úgy képzelik el, hogy ott - a tervek szerint - egy 600 négyzetméteres, többszintes épület várná a látogatókat.

Két szálon futva 

Azt már a kezdetek kezdetén fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy a libegő és a tévétorony ugyan párhuzamos fejlesztések, de különállóan futnak majd, hiszen az utóbbi klasszikus magasépítési feladat, a libegő pedig úgynevezett vonalas létesítmény. 

Eredetileg a tévétorony hasznosításának első ütemű startját eredetileg még 2022-re tűzték ki. A háború azonban közbeszólt, és lelassult a kivitelezés előkészítése.

A tervezés már megvan 

Az tudható, hogy a libegő tervezési megbízását nettó 48,5 millió forintért a Hadas Építész Mérnöki és Művészeti Kft. nyerte el, a vonatkozó szerződést 2022 márciusában kötötték meg.  

Hogy a kivitelezés pontosan mennyibe kerülhet, az a kiviteli tervek alapján határozható meg. Mindenesetre elsőre az a becslés látott napvilágot, hogy a libegő kialakítása megközelítőleg 2,5–3 milliárd forint lehet. Csakhogy ez a számítás az évekkel ezelőtti árakból indult ki, azóta nyilvánvalóan mind az építőipari, mind az építőanyag-piaci árak kilőttek, nem beszélve a munkaerőköltségekről és az általános inflációról. Vagyis a projekt - jelen állás szerint - ennél jóval többe kerülhet.

Másfajta élményeket kínálhat 

Az bizonyos, hogy az egymással szervesen összefüggő két beruházás megvalósítása nagyon sokat lendíthetne a tokaji borvidék azon szándékán, hogy kilépjen a bor és szőlő adta idegenforgalmi körből és másfajta élményeket nyújtva kiterjessze az oda  érkezőknek nyújtható szolgáltatásait. 

Nézze meg videónkat is!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában