Üresen áll

2024.02.06. 20:00

Mi lett veled miskolci egyetemi fűtőmű?

Miskolc - Annak idején 70 százalékos készültségben állt a miskolci egyetemi fűtőmű felújítása, amikor leállt az építkezés.

Hajdu Mariann

Mintha minden rendben lenne, és látogatható lenne: így néz ki kívülről az egyetemi fűtőmű épülete

Fotó: Bujdos Tibor

Évek óta üresen áll az egyetemi fűtőmű épülete a felsőoktatási intézmény közelében. Az utolsó információnk az volt, hogy a fűtőmű épületét a tulajdonos miskolci önkormányzat nettó 780 millió forintért értékesítette. Az akkori elképzelés az volt, hogy a Miskolci Egyetem alapítványa veszi majd át, Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora többször is említette, hogy kiválóan tudnák hasznosítani az épületet. 

Utoljára két éve, 2022 januárjában írtunk róla egy korábbi közleményre hivatkozva, miszerint a Miskolci Egyetem egyik új kutatóközpontja épülhet majd meg benne. Azóta semmi hír.

Húsz éve történt valami...

Az épület sokáig aludta csipkerózsika-álmát, amikor épp két évtizede, 2004-ben megmozdult körülötte valami. Az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület jelképesen elfoglalta az építményt: kulturális célra szerették volna használni. A foglalást jelezve kitűzték az épület kéményére az Erőmű zászlaját, rajta jelmondatukkal: az Erőmű legyen veled! A kezdeményezésből nem lett aztán semmi. Maga a fűtőmű egyébként állami tulajdonban volt, az egyetem gyakorolta a kezelői jogokat, ezt szerette volt az egyesület átvenni. 

Mindenesetre az "állóvízbe dobott kő" eredményének nevezhető, hogy 2005-ben, amikor kiderült, hogy 2010-ben Miskolc nem lehet Európa kulturális fővárosa – a címet és lehetőséget Pécs nyerte el –, kárpótlásul ígéretet tett az akkori kormány, hogy a fűtőműprojekt megvalósítására lesz uniós, illetve magyar állami pénz. 

Olyan látványközpontot – Science Múzeumot – álmodtak oda, amelyben 4 ezer négyzetméteren interaktívan, játékos formában mutatják be a műszaki és természettudományos élet eredményeit, érdekességeit. A Káli Sándor vezette Miskolc a projektre 1,7 milliárd forintot kapott, 196 millió forint önrész vállalt a város.

Ezer sebből vérzett a projekt

Aztán – hosszú történet ez – a Science Múzeumból sem lett semmi. Újabb tíz év telt el, 2015-ben – ez már a városvezetésváltás után, Kriza Ákos polgármesterségének ideje – kiderült, hogy ezer sebből vérzik a fűtőműprojekt, komoly elszámolási problémákról beszéltek. Az eredmény: 2015. augusztus 18-án dr. Kriza Ákos felmondta a szerződést, egy zárt ülésen hozott határozattal a miskolci közgyűlés leállította a projektet. Ez azt jelentette, hogy a város kénytelen volt a több mint 1 milliárd forint támogatást visszafizetni. 

Büntetőügy is lett a dologból, elsőfokon felmentették a vádlottakat, másodfokon egy részüket nem, az ő ügyükben a Kúriára került az ügy. Úgy tudjuk, jelenleg harmadfokon a Kúria tárgyalja, és még a mai napig nem zárult le jogerősen.

Sikerült értékesíteni

Az épület felújítása egyébként az akkori újságcikkek szerint nagyjából 70 százalékban volt készen. A következő újsághír 2020 őszén íródott – ekkor már Veres Pál volt a polgármester. Portálunk cikkéből kiderül, a város önkormányzata úgy döntött, megpróbálja értékesíteni az egykori fűtőművet, a hivatalos értékbecslés bruttó 1,1 milliárd forintban határozta meg a komplexum forgalmi értékét. Később 2021 december 30-án írta lapunk, hogy értékesítették az épületet a cikkünk elején említett nettó 780 millió forintért. Akkor úgy tudtuk, hogy hamarosan az egyetem alapítványa létesít ott tudásközpontot, de aztán nem történt semmi.

A napokban érdeklődtünk a Miskolci Egyetemtől, mi a helyzet a régóta (láthatólag) üresen álló épülettel, de onnan azt a választ kaptuk, hogy az egyetemnek nincs köze az épülethez. Informátorunk szerint a felsőoktatási intézményt működtető alapítvány, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány szerette volna annak idején megszerezni, de végül ez nem történt meg. Az egyetem alapítványától ígéretet kaptunk, hogy hamarosan válaszolnak kérdéseinkre.

Ez derült ki a földhivatalban

A város egyébként a Magyar Államnak értékesítette annak idején a fűtőmű épületét. Kíváncsiak voltunk, hogy kinek a tulajdonában van jelenleg a fűtőmű. A Földhivatal online portálján a helyrajzi szám alapján megnéztük az épület tulajdoni lapját, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a város (mint ahogy annak idején írtuk is) 2021. december 27-én értékesítette, az ingatlan tulajdonjogát még aznap átírták a Magyar Államra. 

A földhivatali bejegyzés szerint a tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket azóta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. látja el.

Érdeklődtünk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél – többek között az alábbi kérdéseket tettük fel írásban: miért maradt állami tulajdonban az épület, tervezik-e valamiképpen hasznosítani, és hogy milyen állapotban van a több éves üresen állás után jelenleg az ingatlan – ám több levél és telefon ellenére sem érkezett eddig válasz. Ha ez megtörténik, frissítjük cikkünket.

A kezdetektől napjainkig: fűtőmű-kronológia 

Káli Sándor (MSZP) polgármestersége idején 
2004-ben az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület jelképesen elfoglalja a Miskolci Egyetem melletti fűtőművet, mivel működése terepéül a fűtőmű épületét szemelte ki. 
2006-ban Miskolc Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázatában szerepel a Science Múzeum létrehozásának ötlete. Az Egyetemi Fűtőmű Beruházó és Ingatlanhasznosító Kft. ekkor vásárolja meg a volt fűtőművet. 
2007-ben Szőke Tibor, az Egyetemi Fűtőmű Beruházó és Ingatlanhasznosító Kft. ügyvezető igazgatója bejelenti, szeretnék létrehozni a Science Múzeumot, uniós pénzből épülne meg. Az önrészt a kft. biztosítja, 2009-ben nyitná meg kapuit. 
2008-ban a kormány pályázatot írt ki, hogy az EKF-en nem nyert városok egy-egy ötletüket megvalósíthassák. A város elnyerte a támogatást, 1,7 milliárd forintot, amihez 196 millió forint önrészt kellett biztosítania. 
2009-ben Szőke Tibor bejelenti, hogy a Science mellett egy Gömböc is épül, amelyben a Rockmúzeum kap helyet, illetve egy IMAX-mozi. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség „rábólintott” erre a tartalmú pályázatra. 
2010 márciusában a költségvetésről szóló előterjesztés kiemelten kezeli a Fűtőmű – Science Múzeum és Művészeti Központ létrehozását is. Akkoriban az a terv: a Science Múzeum-projekt és a Gömböc egy időben épülhet meg, a megállapított befejezési határ­idő 2012 áprilisa. 
 

A 2010-es októberi városvezetés-váltás után, dr. Kriza Ákos ­(Fidesz–KDNP) polgármestersége idején 

2012. január: „...halad a projekt, és bőven megleszünk az időpontig” – nyilatkozza Gedeon Miklós, a projekt vezetője. A határidő meghosszabbítását kérik, megkapják december 31-i időpontra. Erre azért volt szükség, mert több eljárás is elhúzódott menet közben. A Miskolci Városfejlesztési Kft. igazgatója, Lengyel Katalin így tájékoztatja a képviselőket: a Science-pályázatot megörökölték, sok probléma van vele. 50–60 millióba kerülne egy évben a fenntartása, szeretnék úgy megfordítani, hogy nullára hozzák ki a fenntartását. 
2012. február: a miskolci testület megszavazza, hogy a projekthez kapcsolódóan a Miskolci Városfejlesztési Kft.-vel monitoring szakértői szerződést kössenek nettó 1 millió forint díjazás ellenében. 
2012. augusztus: Az épület korábbi patinás téglaborítása eltűnt, szigetelést kapott a fűtőmű. Az új befejezési határidő: 2013. június 30. 
2013. február: Dr. Kriza Ákos így fogalmaz a projektről: „...zajlik a munka, de vannak kétségeink afelől, hogy valójában fenntartható-e majd gazdaságosan. Bizonyosan kell még gondolkodni a pontos funkción.” 
2014: Már két éve meg kellett volna nyitnia a múzeumnak, de még el sem készült. A város márciusban újabb határidő-­hosszabbítást kér, június 30-ig kellene elkészülnie az épületnek. A csúszás miatt a beruházás költségei is emelkedtek. 
2015. február: újabb határidő-módosítás, ezúttal november 30. 
2015. márciusban közleményt ad ki a város: „...a korábbi, MSZP vezette önkormányzat átgondolatlanul, megalapozatlanul és felelőtlen módon vágott bele a Science Múzeum megépítésébe. [...] A jelenlegi cél az építkezés határidőre történő befejezése és egy színvonalas ismeretterjesztő élményközpont átadása.” A városházi szóvivő azt is elmondja, a Science Múzeum minden többletköltségének és határidő-túllépésének oka a meg sem valósuló Rockmúzeum, amelyet magánberuházó épített volna, és az is lett volna a fejlesztés elsődleges haszonélvezője. Dr. Kriza Ákos a márciusi testületi ülésen még kijelenti: év végén átadják a múzeumot. 
2015. augusztus 18.: Dr. Kriza Ákos aláírta az Emberi Erőforrások Minisztériumában a nyilatkozatot, miszerint eláll a projektre megkapott támogatástól. Miskolcnak több mint másfél milliárd forintos visszafizetési kötelezettsége van az unió felé. 
2015. november: dr. Kriza Ákos hatósági feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűn­ügyi Igazgatóságánál. 
2016–2017: Az egykori egyetemi fűtőmű épülete kívülről csaknem 90 százalékos készültséget mutat. Bemenni nem lehet, körbe van kerítve. Felmerül, érdemes lenne megnyitni a fűtőművet, és akkor a városlakók – a belső tereket megismerve – együtt ötletelhetnének, hogy az épület milyen funkciót kapjon. A városvezetéstől az Észak a témában azt a választ kapja: „a fűtőmű épületének hasznosításáról a nyomozás lezárásáig nem dönt az önkormányzat.” 
2019. július: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt 8 vádlott ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, az Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértésének bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt a félbemaradt miskolci fűtőműprojekt miatt. A nyolc vádlott között szerepelnek a projektmenedzsereken túl a kivitelezésért felelős cég vezetői, a műszaki ellenőrzésért felelős személy és alvállalkozók is. 


2019. októberi városvezetés-váltás után, Veres Pál (Velünk a Város) polgármestersége idején 

2020. szeptember: Augusztusi ülésén arról dönt a miskolci önkormányzat, hogy újra eladná a volt egyetemi hőközpont épületét. A nemzeti vagyonról rendelkező jogszabályok értelmében csak versenyeztetéssel, az összességében előnyösebb ajánlatot tevő pályázó részére adható el az ingatlan. A Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. által elvégzett értékbecslés bruttó 1,1 milliárd forintban határozta meg a komplexum forgalmi értékét. 
2021. január: Miskolc 1,1 milliárdot kérne a volt egyetemi fűtőmű épületéért. Egyelőre nem tudni potenciális vevőről. A szerződés felbontása nyomán Miskolcnak – tudomásunk szerint – 1,035 milliárd forintot kellett visszafizetnie, megspékelve nem ismert összegű büntetőkamattal. A per évek óta folyik, a napokban is tartottak tárgyalásokat az ügyben. 
2021. december 29.: Miskolc önkormányzata nettó 780 millió forintért értékesítette az épületet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában