Tanulmány készül

2024.02.15. 11:30

Ipari park, hotel, de akár zöldterület is lehet a miskolci kohászat hűlt helyén

Tavasszal már elkezdődhet a megvalósíthatósági tanulmány írása a Vasgyár területétől, tudtuk meg a közbeszerzést kiíró egyetemi alapítvány kuratóriumi elnökétől.

Hajdu Mariann

A hajdanvolt kohászat látképe a Hidegsor felől

Fotó: Bujdos Tibor

Kiírták a közbeszerzést a hajdanvolt kohászat területének hasznosítására készülő megvalósíthatósági tanulmányra, írta portálunk nemrég. A közbeszerzést egy komplex tanulmány elkészítésére írta ki a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány. Egy 130 hektáros, meglehetősen rossz állapotú területről – város a városban – van szó, amelyet jelenleg kerítés véd. A területen hajdanán naponta 20-30 ezer ember dolgozott, ám épp 15 éve, 2009-ben a legnagyobb gyár bezárta kapuit. Azóta többször felmerült a hasznosítás kérdése, de inkább csak ötletek szintjén. A legfrissebb hírek szerint a legnagyobb cég, a DAM 2004 utódcége, az Öko-Ferr Nonprofit Kft. becsődölt, így az őrzés-védés sem megoldott.

Előrelépést várnak az ügyben

Ennek a területnek a hasznosítására készül most a tanulmány. Fükő Lászlót, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumi elnökét arról kérdeztük, mit kell majd vizsgálnia megíróinak.

Válaszából megtudtuk: a kormány 1525/2021. (VII. 30.) határozatában rendelkezett egy tanulmány készítéséről, aminek témája a Diósgyőri Acélmű (DAM) területének revitalizációja és ipari hasznosítása. Költségeinek finanszírozását célzott támogatás formájában az illetékes minisztérium útján biztosítja.

„Az egyetemi modellváltás kapcsán létrejött, a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány alapító okirata, abban megfogalmazott küldetése és céljai alapján felelősséget érez nemcsak az egyetem, hanem a régió fejlődéséért is, és most lehetőség nyílik a tanulmány segítségével előrelépést tenni ebben a több évtizede megválaszolatlan kérdésben. A tanulmány célja, hogy tisztázza azokat a tervezési, jogi, hasznosítási és átalakítási feladatokat, amelyek elvégzése szükséges a terület revitalizációjához. Ennek érdekében a tanulmányban üzemeltetési, ipari és építészeti koncepcióra kell javaslatokat tenni, figyelembe véve a jogi, környezetvédelmi és logisztikai feltételeket, továbbá Miskolc város és a régió fejlesztési koncepcióját is" – fogalmazott a kuratóriumi elnök.

Komplex javaslat legyen!

Jeleztük, hogy korábban már terveztek egy tanulmányt, de annak készítése megakadt. Ugyanarról van-e szó? 

Fükő László elmondta, a projekt 2021-es indulása óta a résztvevő szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az egyes szakterületek problémái összekapcsolódnak, azokat szakterületi szinten nem elegendő megoldani, mert befolyásolják egymás megoldási javaslatait. Mint fogalmazott: "emiatt egy egységes tanulmányt kell elkészíteni, amely így valamennyi jelenleg ismert megoldandó kérdésre komplex megoldási javaslatot fog tartalmazni és a fejlesztés lehetséges útjait fogja bemutatni. A cél, hogy a tanulmány hozzájáruljon a jelenlegi tulajdonosok és Miskolc város érdekeit, illetve a régió fejlődését szolgáló funkciók kialakításának alapfeltételeihez, például az osztatlan közös tulajdoni helyzetből fakadó probléma megoldási alternatíváinak kidolgozása útján". A kuratóriumi elnök itt arra utal, amibe minden hasznosítási megoldási javaslat beleütközik, az osztatlan közös tulajdon problematikájába: a 130 hektárra van nagyjából 150-200 tulajdonos. Ha bárki fejleszteni, pályázni szeretne, az összes többi tulajdonos aláírása szükséges hozzá.

November közepéig kell elkészülnie

A terület méretéből és elhelyezkedéséből adódóan minden bizonnyal egy több funkció megvalósítására is alkalmas terv áll majd össze, amelynek többek között – de nem kizárólagosan – több funkció is támpontot adhat, hangsúlyozta a kuratóriumi elnök. Azt hogy mely funkciókat említette, keretes írásunkban soroljuk fel, van köztük ipari funkció ugyanúgy, mint hotel- és egyéb szálláskapacitás, sportinfrastruktúra, vagy épp szabadidős tevékenységre alkalmas zöld terület kialakítása. 

A közbeszerzési eljárás során az ajánlatok benyújtási határideje február 26., amelyet az ajánlatok értékelése követ, és a szerződést 2024. második negyedévében kívánják megkötni. A tanulmány elkészítésének határideje 2024. november 15.

Kérdeztük, mi lehet a tanulmány sorsa. Fükő László szerint utóéletét nagyban befolyásolni fogják az annak elkészítése során feltérképezendő környezetvédelmi, építészeti és infrastrukturális adottságok, a jelenlegi fejlesztési tervek és városfejlesztési koncepció.

Ezekben a funkciókban (is) gondolkodhat a tanulmány írója:

– Energiatermelési lehetőségek

– Sportinfrastruktúra fejlesztés

– K+F+I park kialakítása

– Vállalati vagy állami kutatóintézetek létesítése

– Hotel és egyéb szálláskapacitás kialakítása

– Magas hozzáadott értékű, de kis környezetterheléssel működő vállalatok betelepítése

– Szolgáltató épületek (nemcsak az ipari terület, de a város számára is)

– Szabadidős tevékenyégek végzésére alkalmas park/zöld terület kialakítása

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában