Miskolc

2023.12.01. 13:43

Hullámok a víziközmű átadása miatt

A DK azzal vádolja Veres Pál polgármestert, hogy átadta a Fidesznek a miskolciak ivóvizét. A közgyűlés döntött róla.

Szaniszló Bálint

Forrás: Shutterstock

„A Veres Pál vezette városvezetés a Fidesz segítségével kótyavetyélte el a miskolciak ivóvizét. Négy éves regnálása szégyenfoltjaként vonul be a történelembe a november 30-ai nap, amikor a nyilvánosság kizárása mellett zárt ülésen döntöttek a Mivíz Fidesz kézbe adásáról” - fogalmazott közleményében a miskolci Demokratikus Koalíció (DK). (A jelenlegi városvezetésnek a DK is tagja – a szerk.). 

Mint a boon.hu-n beszámoltunk róla, a miskolci közgyűlés november 30-ára összehívott rendkívüli tanácskozása zárt ülésen arról döntött, hogy december 1-jei hatállyal a magyar államnak adja át a város ivóvízellátási kötelezettségét és ezzel együtt a feladat ellátásához szükséges víziközmű vagyont, valamint a szolgáltatást végző Mivíz Miskolci Vízmű Kft. 90 százalékos tulajdonrészét. Az országban egyedülálló módon a város megtartotta a Mivíz 10 százaléknyi tulajdonát, amely lehetőséget biztosít a cég működésének ellenőrzésére.   

Már jött is 2 milliárd az államtól

Azért volt kézenfekvő a szolgáltatás és a vagyon állami tulajdonba adása, mert a Mivíz Kft. súlyos veszteségeket halmozott fel az utóbbi években és működőképessége határára sodródott, a városnak pedig nincsenek olyan pénzügyi forrásai, amelyek ezt a veszteséget pótolni képesek. Az átadási folyamat következményeként

a Mivíz Kft. már megkapott mintegy 1,9 milliárd forintnyi állami támogatást, amelyet hamarosan újabb 2,4 milliárd forint követ.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában