2023.11.11. 20:23
Fotókkal frissítve: Ők érdemelték ki idén a vármegyei Prima-díjakat
Miskolc - Kilenc kategóriagyőztes közül választották ki a három díjazottat, és a közönségdíj is gazdára talált.
Az idei vármegyei Prima-díjasok: Rakaczki Zoltán, a MEAFC elnöke, a közönségdíjas Dr. Kiss Ákos gyermekorvos, Kovács Attila cipőkészítő mester és Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója
Fotó: Bujdos Tibor
A VOSZ vármegyei szervezete hagyományosan a Miskolci Nemzeti Színházban rendezte meg a Prima-díjátadó gálát. Ádám Imre, a VOSZ elnöhelyettese, a szervezet vármegyei elnöke megnyitó beszédében arról beszélt, hogy a Prima-gála arra is kitűnő, hogy a gazdaság szereplői és a politikai képviselői együtt ünnepelhessék a vármegye sikereit. A gála egyben emlékezés Demján Sándorra, a VOSZ örökös elnökére, aki a Prima-díj rendszerét kitalálta és országos szintre emelte. Az volt az elképzelése, hogy a vállalkozók ne csak a munkájukkal foglalkozzanak, hanem legyenek lokálpatrióták s támogassák a kultúrát, a sportot, a közéletet.
Ádám Imrétől megtudhattuk azt is, hogy száznál több jelölt közül került ki a kilenc kategóriagyőztes, akik közül hárman vehetik át a Prima-díjat, egyikük pedig a közönségdíjat. A díj ettől az eszrendőtől kezdve az Égre törő íjász bronzszobra. A díjjal együtt jár nettó 1 millió forint.
A pátria kiválóságokat indított útnak
Szabó Gergely, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat alelnöke az est vezérszavát, a prima szót elemezte beszédében. Az egyediséget, a különlegességet fejezi ki a szó és a róla elnevezett díj is. Aki kiérdemli ezt az elismerést, az igazi egyéniség a világunkban. Elsőnek lenni azonban nemcsak dicsőség, hahem hatalmas kihívás is. Felelősséggel, kötelezettséggel is jár. Ezt is vállalniuk kell a primáknak.
Veres Pál, Miskolc polgármestere a megyéről és a városról beszélt, amelyet megviseltek az évtizedek, évszázadok, de ebben a helyzetben megedződve gyémántok egész sorát adta, adja az országnak, a világnak. Olyan személyiségeket ünneplünk ma, akik munkájukkal, életükkel példaként állnak a többiek előtt.
A Prima-díj jelöltjei a kategóriagyőztesek voltak:
Magyar Tudomány kategória: Dr. Kiss Ákos gyermekorvos
Magyar népművészet és közművelődés kategória: Fedor Vilmos hagyományőrző
Magyar színház-, film- és táncművészet kategória: Miskolci Nemzeti Színház
Magyar építészet kategória: Szél Norbert építész
Magyar képző- és iparművészet kategória: Kovács Attila cipőkészítő mester
Magyar Zeneművészet kategória: Flach Antal csembalóművész
Magyar sport kategória: MEAFC
Magyar irodalom kategória: Bodnár László író, költő
Magyar oktatás és köznevelés kategória: Dr. Burkáné Szolnoki Ágnes nyugalmazott iskolaigazgató
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Prima-díjat kapta:
A Magyar színház-, film- és táncművészet kategória győztese: Miskolci Nemzeti Színház
Béres Attila igazgató: "A színház ereje a közösségtudat, az emberek azért hozták létre, hogy a tehetség itt maradjon"
A Magyar képző- és iparművészet kategória győztese: Kovács Attila cipőkészítő mester
Kovács Attia: "Köszönet azoknak, akik megtiszteltek, hogy egy ilyen díjat kiérdemeljek. A mesterember munkája sok áldozatot, időt kíván."
A Magyar sport kategória győztese: MEAFC
Rakaczki Zoltán elnök: "Még sok évtizeden át fogja az egyesület szolgálni a Miskolci Egyetem és Miskolc városa sportéletét."
A közönségdíjat a Magyar Tudomány kategória győztese, dr. Kiss Ákos gyermekorvos érdemelte ki.
Prima-díjátadó gála
Fotók: Bujdos Tibor