Kapcsolati erőszak

2023.11.14. 15:15

Magas a látencia, az együttműködés hozhat sikert (fotókkal)

Miskolc - A csoportmunka eredményeképpen elindult egy nagyon erős szakmai támogatás.

Pap Gyula

Fotó: Ádám János

Miskolc önkormányzata reggelire várta a sajtó képviselőit, a téma a Kapcsolati Erőszak Áldozatainak Támogatása nevű önkormányzati program, és az ahhoz kapcsolódó, együttműködő szervezetek tevékenységének a bemutatása volt. A november 25-i a nők elleni erőszak felszámolásának a világnapja előzeteseként is tartott beszélgetésben részt vett Varga Andrea alpolgármester, Sándor-Lenkei Aida, az ÖKU Regionális Krízisközpont szakmai vezetője, Doszpoly Orsolya, a Miskolci Áldozatsegítő Központ koordinátora és Trézsi Renáta, a miskolci önkormányzat társadalmi felzárkózási referense.

Összehangolt munka

- Akik azért dolgoznak, hogy a kapcsolati erőszak áldozatainak segítsenek, csak akkor tudnak eredményesek lenni, hogyha a különböző szakterületek munkatársai azt a fajta háttértámogatást megadják, ami szükséges ahhoz, hogy az információk eljussanak az áldozathoz és az is nagyon fontos, hogy a szakemberek felismerjék, hogy itt komoly probléma van és erre tudjanak reagálni, úgy, hogy megajánlják a segítséget. Az önkormányzati együttműködésben az áldozatsegítő központ vezetésével és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Krízisközpontjával számos egyeztetés, megbeszélés és csoportmunka eredményeképpen elindult egy nagyon erős szakmai támogatás – fejtette ki az alpolgármester.

- Három éve tervezzük, hogy Miskolcon hogyan tudunk egy olyan hatékony rendszert építeni, amely a kapcsolati erőszak áldozatainak hatékonyabb segítését szolgálja. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen az áldozatsegítő központ, a krízisambulancia Miskolcon működik és van még egy 112-nk, van segélyhívó vonal és ebbe a munkába bevontuk a MESZEGYI - t is. Sok olyan szervezet, amely mind azért dolgozik, hogy az áldozatok ki tudjanak jönni egy kapcsolati erőszakból – ismertette Sándor-Lenkei Aida.

- A Miskolci Áldozatsegítő Központ 2018-tól működik Miskolcon, első vidéki helyszínként kaptunk lehetőséget az Igazságügyi Minisztériumtól, hogy itt nyissunk áldozatsegítő központot, hiszen itt minden típusú bűncselekmény áldozati köre megjelenik. A gyakorlatban, amikor egy ilyen speciális helyzetű sértett jelenik meg a központban, mi fölvesszük a kapcsolatot a krízisambulanciával, időpontot egyeztetünk, megmondjuk mikor és kihez kell odamennie – így sokkal nagyobb a motivációja arra, hogy valóban igénybe vegye a speciális segítségnyújtást – mutatta be a folyamatot a Miskolci Áldozatsegítő Központ koordinátora.

A beszélgetésen szó esett még többek között az együttműködés formáiról, továbbfejlesztési lehetőségeiről az áldozatok biztonságos elhelyezéséről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában