Ünnepváró

2023.11.24. 17:30

Előbb-utóbb minden fenyő gazdára lel, még a kevésbé formásak is

A termelők felkészültek a karácsonyra, jövő héten kezdik a fenyőfák értékesítését. Nem terveznek áremelést idén, a fenyőfákat 4500 és 8000 forint közötti méter áron adják majd, ahogyan tavaly.

Nagy-Hankó Krisztina

Fenyőfamustra

Fotó: Bujdos Tibor

Harminc éve foglalkoznak fenyőfa termesztéssel. Miskolc környékén elsőként vezették be azt, hogy a vásárlók a kertben kiválaszthatják leendő karácsonyfájukat, amit felcímkéznek, majd a megbeszélt időpontban kivágják számukra és frissen vihetik haza – mondta Lakos Zsolt és Szkrinyárné Lakos Katalin, a Lakos Fenyves tulajdonosai.

Az utóbbi években megküzdenek ők is a nyári hőséggel, de tömeges kiszáradást még nem vettek észre. Az azonban már évek óta probléma, hogy a tavaszi fenyőfaültetés nem sikeres. Tavaly kétezer csemetét ültettek és egy sem maradt meg. Kihajtottak, de aztán a nagy meleg elpusztította a fa kezdeményeket. Ezért inkább maradnak csak az őszi ültetésnél, de azzal évet vesztenek sajnos – mondta Zsolt. Hiszen a folyamatosság érdekében félévente kellene pótolni az állományt. 

Eső volt, amikor kellett 

Az újratelepítés viszont sok pénzbe kerül. Ősszel a megfoganási arány 80 százalékos volt, mert persze veszteség mindig van. Eddig még mindig volt annyi eső, hogy elegendő legyen és nem kellett sokat locsolni nyáron sem. Az idei év csapadék szempontjából szerencsésebb volt a tavalyinál. Azért a szokásos gomba elleni védekezést el kellett végezni, ahogyan mindig, évente többször is. Idén egy új módszert is bevezettek a fenyves gondozásába: kipróbálták a drónos permetezést – emelte ki a termelő. Hozzátette: ez egy családi vállalkozás, ha minden családtag a kertben dolgozik, akkor is végesek a kapacitásaik. A fenyves sok odafigyelést igényel, a növényvédelem mellett füvet kell nyírni, gazolni, kapálni, metszeni a fákat. 

Ahány, annyiféle, nincs két egyforma 

Mindenkinek más a szép és más szempontok alapján választ fenyőfát – méret, szín, illat. A fenyvesben megtalálható luc, ezüst, nordmann, szürke luc, szerb luc, engelmanni, concolor fajta.

Mindenkinek segítenek a választásban, hogy az igényeinek legmegfelelőbbet vigye haza – hangsúlyozta Katalin. Ha az illatáért szeretnék, akkor a lucfenyő a legjobb választás, ha a tartósság a fontos, akkor inkább az ezüst vagy a nordmann fenyő a jó, ha pedig különlegeset akarnak a vásárlók, akkor a szerb lucot szokták javasolni. Az a fajta ugyanis alulról ezüst, a tűlevelek tetején viszont zöld színű és szépsége mellett tartós is. Az pedig tévhit, hogy az ezüstfenyőnek nincs illata, friss vágás esetén az a fajta is pompás illatot áraszt – tudatta a termelő. De olyan is van, hogy a vevő a fenyőfa formája alapján választ. Hiszen van gömb, cukorsüveg, vagy háromszög alakú is, illetve sűrűbb és szelősebb ágakkal rendelkező fa. Többnyire van gazdája a kicsiknek és nagyoknak egyaránt, még négy méteres fenyőt is visznek mondjuk egy galériás lakásba – tudtuk meg. A frissen tartáshoz pedig adott egy jó tippet is Katalin: ha sós vízbe teszik a fenyőt, tovább tart akár egy meleg lakásban is. Ez a módszer a nem frissen, hanem már pár hete kivágott fának is jót tehet, de le kell vágni egy keveset a törzséből, ahonnan fel tudja szívni a nedvességet – ajánlotta a szakember. 

Sokan már mikulásra feldíszítik 

Rengeteg telefonos érdeklődés van már most is, de hivatalosan december elsején nyitnak, viszont akkor egészen 24-ig minden nap várják a leendő karácsonyfák új gazdáit. Mivel az új tendenciák szerint sok családban nem várják meg a karácsonyt a fenyőfa feldíszítésével, így már advent kezdetével, december első napjaiban is nagy nyüzsgés van náluk és idén is erre számítanak – avattak be a fenyves tulajdonosai.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában