Nyitány

2023.09.01. 16:24

A rendvédelmisek tanéve is elindult

Megtartotta a 2023/24-es tanév megnyitóját pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikum, melynek képzésére 13 vármegyéből érkeztek újoncok.

Soós Péter

Rendvédelmisek

Fotó: Ádám János

Bagi István igazgató az ünnepségen elmondta, harminc éve, 1993 augusztusának végén kezdődött a képzés története, amikor a rendőr szakmává vált, és szakközépiskola lett a miskolci. 

„Három évtized alatt sok minden történt... Minden megváltozott: a társadalom, az eszközök, a környezet. Akkor még egységesen kétéves képzést kínáltunk, ma már többfajta opció és módszer közül választhatnak a fiatalok. Manapság az informatikai és nyelvtudás is elvárt a rendőröktől” – mondta a nyugállományú rendőr ezredes. Az igazgató kiemelte, azóta több tízezer rendőrt képeztek ki, akik szerte az országban teljesítenek, teljesítettek szolgálatot.

„A megfelelő szakmai képzés mindig alap volt, nincs ez másképp ma sem, ez nem változott. Szép, de veszélyes szakma ez, hiszen társainkra és az állampolgárokra is vigyáznunk kell. Ehhez pedig szaktudás szükséges, szóval ez egy komoly hely” – hangsúlyozta Bagi István, aki az újoncokhoz szólva azt mondta, kemény fizikai és szellemi kiképzés előtt állnak, nagyon komolyan kell venniük mind a tanévet, mind a szakmát. Akinek pedig nincs vezetői engedélye, minél előbb meg kell szereznie azt. 

Az elsőéves tanulók összesen 13 vármegyéből jöttek. A héten megkapták az egyenruhát, laptopot és minden egyéb, a tanulmányokhoz szükséges felszerelést. A tanévnyitó ünnepséget követően szeptember 6. szerdától aztán teljes erőbedobással vetik bele magukat az alapozó képzés feladataiba.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában