Jubileum

2023.08.05. 16:00

Hétszázadik évét ünnepli Csobád a hét végén

Három napos programsorozattal ünnepli a jubileumot a település

Csobád madártávlatból

Fotó: olvasó

az Encsi járásban található Csobád község neve először 1323-ban Chabad néven egy királyi ember nevében tűnt fel. 1329-ben már egyházas hely volt, ekkor egyházának papját is említették egy oklevélben. 1332-ben a pápai tizedjegyzék szerint papja 12 garas pápai tizedet fizetett, tudhatjuk meg a szakirodalomból. A legelső említés épp hétszáz éve volt: ezt ünneplik most a hét végén a településen. Az eredeti település egyébként a Hernád folyó mellett állt, de a gyakori árvizek miatt a lakók áttelepültek a magasabban fekvő területekre.
Pénteken a krumplilángos hagyományába kóstolhattak bele az érdeklődők, az Összefogás Csobádért Egyesület jóvoltából, majd délután mezőgazdasági gépkiállítás és felvonulás következett. Este pedig a zenéé volt a főszerep: a Dupla KáVé koncertje zárta a napot. 

Szombaton ünnepi testületi ülést tartottak a polgármesteri hivatalban. A polgármesteri köszöntő után, ünnepi műsort adott a Csikuska kulturális egyesület, majd ünnepi beszédek következtek, és átadták a településért kitüntető címeket. Az ünnepség részeként Hudopkó József polgármester testvértelepülési megállapodást kötött Hetyen község előljárójával, Nagy Józseffel és a Kaszonyi kistérség polgármesterével, Tóth Sándorral. Ezzel egyidőben a családoknak kínáltak programot az iskola udvarán. Volt ott kisállat kiállítás, arcfestés, ugrálóvár, népi játékok. Ebéd után pedig bemutatkozott többek között a Csobádi Muskátli Dalkör, a Miskolci Örömdal-kör, az Acoustic együttes, Grúz Attila és a Tarsoly Együttes. Majd este élő koncertet ad a Kozmix, és a nap tűzijátékkal zárul. 

Vasárnap ökomenikus imára hívnak mind érdeklődőt a görögkatolitus templomba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában