Figyelem!

2023.07.10. 18:00

Katonák foglalják el a sátoraljaújhelyi Rákóczi tábort

Augusztus végéig biztosan marad Sátoraljaújhelyen a Magyar Honvédség.

Póczos Nikolett

Magyar katona

Fotó: Gazdag Mihály

A 29. Kárpátaljai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábor ötszáz diákjának kínálnak élmény teli programot a tábor ideje alatt a szervezők. A tábor ideje alatt (hat alkalommal, 3-6 nap), augusztus végéig, a Magyar Honvédség is változatos elfoglaltságokkal igyekszik gazdagítani a tábor programkínálatát, melyekről a miskolci toborzó iroda munkatársai beszéltek a boon.hu-nak.

Nevelés kérdése 

Rácz Péter tartalékos főhadnagy, a MH KIKNYP 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda munkatársa elmondta, hogy a Rákóczi Szövetség már évek óta szervezi a tábort, döntően a határon túli magyar fiatalok részére, magyarságuk erősítése érdekében. Ebbe a programsorozatba csatlakozott be a Magyar Honvédség is, élményeket nyújtó, -például akadálypálya- egész napos, programelemeivel.  

"Volt már rá példa, hogy a Miskolci Toborzó Irodában találkoztunk újra, egy a Rákóczi táborban résztvevő fiatallal, amikor tartalékos katonai szolgálatra jelentkezett – ezt már Csoma Gábor százados, a MH KIKNYP 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda, megbízott irodavezetője tette hozzá. „Mi nem egy klasszikus értelemben vett toborzást végzünk a Rákóczi táborban, hanem a honvédelmi nevelés egy részét és bemutatjuk nekik a Magyar Honvédséget. Ha adódik egy olyan élethelyzet, hogy továbbtanulásról vagy munkába állásról kell gondolkodniuk ezeknek a fiataloknak, akkor jusson eszükbe a honvédség, mint lehetséges alternatíva”- mondta a százados. Ez az összmagyar tábor, egy lazább közeg mint az iskolai, így könnyebb a fiatalokkal bánni – mondták a katonák. 

Csoma Gábor és Rácz Péter

Nagy az érdeklődés 

Majd Csoma Gábor százados, a MH KIKNYP 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda, megbízott irodavezetője hozzátette, hogy egy-egy ilyen program után nagy érdeklődést tapasztalnak a fiatalok részéről, akik sokszor odamennek hozzájuk kérdéseikkel és így az iroda sokrétű feladataiba is be lehet avatni a fiatalokat – zárta gondolatait a százados.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában