Együtt

2023.06.20. 19:30

‪Félezer kárpátaljai tácoslábú, zeneszerető gyermek a Rákóczi-táborban (fotók)

A hét végéig tart a Kárpátaljai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábor Sátoraljaújhelyen.

Boon.hu

Elkezdődött a Kárpátaljai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábor Sátoraljaújhelyen

Fotó: Vajda János

A tábor megnyitóján részt vett Bacskai József ungvári magyar főkonzul, aki köszöntőjében úgy fogalmazott: a kárpátaljai magyar emberek számára nincs akadály. Hozzátette, ők képesek minden akadályt legyőzni, hiszen a nehézségek ellenére is együtt vannak a táborban, és bemutatják azt a tudást, amelyet megszereztek. Biztos abban - mondta , hogy ők lesznek azok a gyerekek, akik a jövő nemzedékét tanítják majd néhány év, évtized múlva.

A térség tükörképe 

Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja vezetője, egyben a tábor alapítója hangsúlyozta, nagyon örülnek, hogy eljöhettek Sátoraljaújhelyre, hiszen tavaly csak levélben köszönthették a táborban részt vevőket. Kifejezte háláját kollégáinak, akik - mint mondta - töretlenül viszik tovább a tábort.

Hozzátette: örülnek, hogy van kinek továbbadni, vannak, akik továbbviszik, ők pedig szemlélői lehetnek a "csodálatos néptáncos, népzenés világnak". Köszöntőjének végén kiemelte, úgy kell hazatérniük, hogy elmondhassák, "töretlenül viszik tovább a magyar kultúrát".      

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke a tábor megnyitóján úgy fogalmazott, azt kívánja, a táborban eltöltött napok teljenek azzal, hogy a résztvevők meg tudják élni gyermekségüket, fiatalságukat. Köszöntőjében beszélt a környék történelméről és természeti adottságairól, Sátoraljaújhelyet és a Rákóczi-tábort pedig "varázslatosnak" nevezte. Hozzátette, sok minden sűrűsödik a városban és a régióban a magyar történelemből és a magyar kultúrából, a táborba érkezők pedig elhozták magukkal mindazt, ami Kárpátalját jellemzi.   

A Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, tavaly az ukrajnai háború miatt költözött Sátoraljaújhelyre a tábor, és idén második alkalommal találkozhat a városban mintegy félezer kárpátaljai gyermek, aki otthon néptáncot és népzenét tanul. 

A Kárpátaljai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábort június 24-ig tart, a résztvevők hangszeres, táncos és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, majd a tábor táncházzal zárul. Jövő csütörtökön a Rákóczi-táborba látogat a Szalonna és bandája zenekar, és népzenei koncerttel szórakoztatják majd a jelenlévőket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában