2023.06.27. 09:00
Hét nap, 7 helyszín 28 program a mezőkövesdi II. Matyó Világtalálkozón
Július 3. és július 9. között rendezik meg Mezőkövesden a II. Matyó Világtalálkozót.
Forrás: mezokovesd.hu
A Mezőkövesd Város Önkormányzata és a Mezőkövesdi Közkincstár Nonprofit Kft. közös, egyhetes rendezvényén több helyszínen számos programmal várják az érdeklődőket.
Így például több komolyzenei és könnyűzenei koncert is lesz július első hetében. A programok Mezőkövesd több helyszínét is érintik.
Az első Matyó Világtalálkozót 8 évvel ezelőtt 2015. június 15-21. között rendezték meg, az ideihez hasonló tematika mentén. A rendezvény különlegessége, hogy július 7-én, egy ünnepi emlékülés keretében,- melyre meghívást kapott minden 1973 óta kinevezett, megválasztott városatya, polgármester és képviselő, - díjátadásokkal egybekötve ünneplik meg Mezőkövesd ismételt várossá nyilvánításának félévszázados eseményét.
A rendezvény csúcspontja július 8-án, szombaton lesz többek között ünnepi orgonakoncerttel, szentmisével, családi programokkal és a nagyszabású Matyó Rózsa Gálával, majd utána a Cuháré táncmulatság következik.
Ez a rendezvény lehetőséget teremt arra, hogy a világon szétszóródó matyók személyesen találkozzanak egymással és akár új kapcsolatokat építsenek egymással. Az első ilyen találkozón több európai országon kívül Brazíliából, Kanadából, Ausztráliából és Thaiföldről is érkeztek Mezőkövesdre látogatók. A matyó hagyományok ápolása és tovább élése szempontjából nagyon nagy jelentősége van a rendezvénynek - állítják a szervezők.