2023.05.14. 08:46
Halmajálist tartottak Halmajon (fotókkal)
A településen egyre nagyobb az érdeklődés a rendezvény iránt, amire idén húsz csapat nevezett.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg szombaton Halmajon a Halmajális és Hernádvölgyi Pálinkamustrát. A rendezvény fővédnöke dr. Koncz Zsófia országgyűlési képviselő, a főzőverseny zsűri elnöke pedig Bede Róbert mesterszakács, a Tv Paprika séfje volt. Az egésznapos program már 9 órakor elkezdődött, a csapatok akkor sorakoztak fel, és kezdték el a főzőversenyt.
Évről-évre egyre népszerűbb
A főzőverseny zsűrijének elnöke Bede Róbert mesterszakács, a TV Paprika séfje értékelte az elkészült ételeket.
„A Halmajális gasztronómiai és a magyar pálinkahagyományokat őrző rendezvény is, emellett nagy családi esemény” – mondta a boon.hu-nak Tóth József, a település polgármestere. Hozzátette: a főzőversenyre 20 csapat jelentkezett, illetve 40 pálinkapárlattal is neveztek a versenyre.
„Értékes díjakat kaptak a helyezettek, a pálinkákat pedig három kategóriában értékelték” – mondta a településvezető. Azt is megjegyezte, hogy az esemény évről-évre egyre szélesebb körben népszerű, a rendezvényen az idén több százan vettek részt. Az egészen késő délutánig tartó rendezvényen napközben kísérőprogramok szórakoztatták a jelenlévőket, többek között a Miskolci Dallamok Szárnyán Művészeti Klub, a Megyaszói Népdalkör és citerazenekar, a halmaji Őszi Napsugár Szépkorúak egyesülete, Vásárhelyi Prodán Miklós nótaénekes, valamint táncház és Varga Lajos harmonikás térzenéje. A gyermekeket, kézműves foglalkozás és vásár, ugrálóvár és egyéb játékok várták.
Halmajálist tartottak Halmajon