Elő a nadrágszíjjal!

2023.02.16. 20:00

Majd' 4 milliárdos a lyuk az MVK költségvetésén

Sakkjátszmához hasonlítható az, ahogy a Miskolc közösségi közlekedését lebonyolító társaság finanszírozni kénytelen működését.

Szaniszló Bálint

A bérelt világoskék dízel buszok már az MVK takarékossági programjának részei

Fotó: BALAZS JUHASZ

Demeter Péter, a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. vezérigazgatója mondta ki a bűvös számot tavaly decemberben, a miskolci közgyűlés ülésén: ebben az évben mintegy 8 milliárd forint az az összeg amely hiányzik a társaság üzleti tervéből, ennyit kellene a tulajdonosoknak - a miskolci önkormányzatnak, vagy a Miskolc Holding Zrt.-nek - befizetni a cég kasszájába ahhoz, hogy a társaság működése, azaz a város közösségi közlekedése zavartalan legyen 2023-ban.  

A napokban, a város ez évi költségvetéséről szóló sajtótájékoztatón Szopkó Tibor alpolgármester és dr. Simon Gábor, a Velünk a Város frakció vezetője azt mondta, az önkormányzat ebben az évben minden eddiginél több pénzzel - mintegy 4,2 milliárd forinttal - támogatja az MVK Zrt.-t, hogy az anyagi nehézségek ellenére is teljesíthetők legyenek a város utazóközönségével szembeni kötelezettségek.  

A sajtótájékoztatón megkérdeztük, hogy a másik, kicsit kevesebb, mint 4 milliárd forint honnan teremetődik elő. A válasz az volt, hogy azt az MVK Zrt.-nek, illetve a Miskolc Holding Zrt-nek kell biztosítania. Természetesen figyelemmel kísérik a cég működését, hogy szükség esetén közbeavatkozhassanak. A városi költségvetésbe beépített támogatás első önkormányzati részlete - mintegy 1,2 milliárd forint - a közgyűlés decemberi döntése értelmében mostanában esedékes.

Ahol lehet, takarékoskodnak 

A 4 milliárd forintos különbség azért is tetemes összeg, mert mindeközben a bevételek közé már belekalkulálták a jegy- és bérletárakból származó éves plusz mintegy 600 millió forintot is. Ráadásul mindeközben maga az MVK Zrt. is eredményjavító, azaz takarékossági programba kezdett, amelytől - belevéve az áremelések hozadékát - 1,3 milliárd forintot remél. 

A CNG gáz árának drasztikus emelkedése miatt a gázhajtású autóbuszokat kevesebbet járatják, előkerültek a régebbi dízel üzemű járművek. Ettől 133 millió forint megtakarítást remél a társaság. A tíz elektromos hajtású autóbusz futásteljesítményének növelése a tervek szerint 191 millió forint eredményjavulást jelent. Már megérkeztek Miskolcra és forgalomba is álltak a kevezőbb üzemeltetési költségű bérelt dízel szóló és csuklós járművek is.  

Ebből mintegy 100 millió forint megtakarítás kalkulálható.  

Az tehát év közben dől el, hogy milyen további intézkedésekre lehet szükség, hogy az MVK Zrt egész esztendőben megnyugtatóan működhessen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában