Előzzük meg a bajt!

2022.12.14. 07:00

Egyszerű tűzvédelmi tippek az ünnepekre

Kisebb konyhai tűz esetén is érdemes a 112-es segélyhívószámot tárcsázni.

Detzky Anna

Gyakran keletkezik tűz a konyhában

Fotó: Nagy Norbert

A téli ünnepek időszakában megemelkedik a lakástüzek száma. Ilyenkor általában többet tartózkodnak otthon az emberek, többet fűtenek és főznek, így nagyobb eséllyel keletkezik tűz az otthonukban. A megyei katasztrófavédelem tapasztalatait kértük ki azzal kapcsolatban, hogy hogyan kerülhetők el a tragédiák.

– Az ünnepek velejárója a különböző mécsesek, gyertyák és fényfüzérek dekorációs célú használata, azonban ha nem vagyunk elég körültekintőek és elővigyázatosak, ezek tüzet okozhatnak. A tűzesetek jelentős része azonban egy kis odafigyeléssel megelőzhető – nyilatkozta lapunknak Dojcsák Dávid tűzoltó százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. – Rengeteget tettünk a szeretteink és otthonunk biztonságáért már azzal is, ha a nyílt égésterű kazán, kandalló, vagy kályha környezetében rendet tartunk és nem halmozunk fel gyúlékony anyagokat a közelében. Fontos, hogy ne hagyjuk felügyelet nélkül a konyhában készülő ételt, vagy a másik szobában égő gyertyákat, mécseseket. Ezek közeléből szintén érdemes eltávolítani az éghető anyagokat.

Éjszakára kapcsoljuk le!

Az ünnepek alatt is kerülni kell a nyílt láng használatát, különösen a karácsonyfa közelében.

– A gyertyákat, csillagszórókat ne bízzuk a gyerekekre, vagy csak felnőtt segítségével, illetve jelenlétében gyújtsák meg azokat. A karácsonyfát lehetőleg a függönytől, bútortól távolabb helyezzük el úgy, hogy ha az kigyulladna, ne akadályozza a menekülést az otthonunkból. Jól tesszük, ha megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező, jó minőségű elektromos fényfüzéreket üzemelünk csak be. Ezeket rendeltetésüknek megfelelően, tehát a beltérit csak bent használjuk, éjszakára, vagy ha elmegyünk otthonról, inkább kapcsoljuk le – javasolta a szakember.

A poroltó életet menthet

A füstérzékelő készülék nagyban fokozhatja biztonságunkat.

– Ez az eszköz már a tűz korai szakaszában jelzést ad, ami elengedhetetlen feltétele a sérülések elkerülésének, valamint a gyors és hatékony tűzoltásnak. A konyhában javasolt porral oltó készüléket tartani, amellyel szükség esetén megfékezhetjük és elolthatjuk az otthonunkban keletkező tüzet. Ha valami lángra kap, próbáljunk higgadtan gondolkodni és mielőbb értesítsük a katasztrófavédelmet a 112-es segélyhívó számon. Amellett, hogy felhívjuk az otthonlévők figyelmét az esetre, próbáljuk meg eloltani a tüzet. Amennyiben a tűz még kis kiterjedésű, porral oltó készülékkel, vödör vízzel, vagy akár egy pokróccal könnyedén eloltható. Ha a készülő étel gyullad meg a konyhában, azt semmiképp se próbáljuk vízzel oltani, mert a kicsapódó zsiradék, olaj lángra kap. Amellett, hogy súlyos égési sérüléseket okoz, elősegíti a tűz gyors továbbterjedését is. A lángokat egy fedővel, vagy konyharuhával letakarva próbáljuk elfojtani – ajánlotta a tűzoltó százados.

A kormos ablak baljós jel

Kiterjedtebb tűz esetén a lakók riasztása és az épület elhagyása a legfontosabb.

– A legfontosabb, hogy a gyermekeket, időseket és rászorulókat segítsük a menekülésben. Lehetőség szerint a tűzzel érintett helyiség, lakás ajtaját csukjuk be, hogy ezzel csökkentsük az égéshez szükséges oxigénmennyiséget, és lassítsuk a tűz terjedését. Maradjunk elérhetőek és várjuk a tűzoltókat, hogy további információkkal támogathassuk a munkájukat. Egy lángoló épület, vagy egy ház, amelynek az ablakain dől a füst, egyértelmű jele a bajnak, viszont olyan is előfordulhat, hogy az éjszaka folyamán egy kisebb intenzitású tűz magától bealszik és reggel csak a kormozódott, megrepedt ablakok tanúskodnak a történtekről. Ha ilyesmit tapasztalnánk, akkor is tárcsázzuk a segélyhívó számot, hátha valakinek segítségre van szüksége – hangsúlyozta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársa.

Kapcsolódó cikk:

Árokba hajtott kamionhoz és sok-sok lakástűzhöz is kellett vonulniuk Borsodban a tűzoltóknak

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában